Henri-Jean Martin és Lucien Febvre könyve először 1958-ban jelent meg, s az európai könyvtörténeti kutatásoknak azonnal olyan alapvető művévé vált, amelyet számos nyelvre lefordítottak. Szemlélete összegzi az Annales történetírói iskola hagyományait, és előrevetíti a megjelenése óta eltelt évtizedek kutatási témáit. 2008-ban, az Országos Széchényi Könyvtárban az Európai Könyvtörténeti Központ szervezésében kerül sor az európai könyvtörténeti intézetek, központok és programok találkozójára, amely konferencián áttekintjük „Martin-Febvre" utáni európai könyvtörténetírás történetét. A könyv ma is alapvetően érvényes megállapításokat közöl, közel ötvenéves kora ellenére távolról sem elavult irodalom. Szükségesnek látom azonban néhány fontos szemléleti és ténybeli változásra felhívni az olvasó figyelmét. A nyugat-európai szakemberek - ide értve a történeti jellegű tudományterületek jeles képviselőit is - rabjává váltak a politikusok szemléletének: a XIX. századtól kezdődően folyamatosan felejtették el Európa egységét, és vették tudomásul a mindig változó határokat úgy, mintha azok mindig is úgy léteztek volna. Ezért az első világháború után megszületett a történeti Lengyelország, Csehszlovákia, Jugoszlávia, ezzel a „csehszlovákiai reformáció", a Jugoszláviai latin írók", és sok más torzszüleménye az anakronisztikus szemléletnek. Mert így volt kényelmes. A második világháború után így lett a „keleti blokk", amelynek országai iránt nem kell érdeklődni, az egyes kutatási programoknak nem is kell ezzel a területtel foglalkozni.