„Finom modorú, különös keleti emberke volt, és a maga módján tiszta is; egyszer láttam, amint a konyhában elmosogatta az edényt és aztán, a mosogatóvízben, megmosta a haját.” A mindig jó modorú, illemtudó és udvarias polgár, Márai Sándor szavai ezek egyik kéretlen vendégéről. Az írót az orosz megszálláskor lepték meg egy leányfalui házban: „… a három legény társadalmi modorban ült a búbos kályha körül. A kocsis teljesen hülye volt, de ő is iparkodott illedelmes lenni és láthatóan utánozta a kapitányok viselkedését.” Távoztukkal, amikor a felvidéki polgárivadéknak „már meglehetős gyakorlata volt a különös tánc- és illemtanban, amely megszabta, hogyan kell a hódítókkal érintkezni”, az író átmeneti otthona „csatatér, vágóhíd és egy tönkrement gépgyár összképének egyvelegét mutatta. Itt egy kizsigerelt dízelmotor hevert, ott egy ökörfej…”
Az illedelmes viselkedést már a gyerekszobában elsajátító ember számára sokkoló élmény a modortalanság, a pallérozatlan „etikett”, a viselkedéskultúra hiánya. Ez a felismerés késztetett Protokoll című könyvem a mindennapok viselkedéskultúráját taglaló első kötetének megírására. A téma parttalan, a piaci keresletben megnyilvánuló olvasói kereslet sürgető volt. 1993 novemberében ezért abbahagytam a könyv írását anélkül, hogy befejeztem volna. A hiányosságoknak, fogyatékosságoknak magam is tudatában voltam, de az azóta negyvenezer példányban elkelt több kiadás olvasói is figyelmeztettek ezekre.
Folytattam tehát az anyaggyűjtést és az írást, a szakmai bírálók észrevételeiből okulva azonban immáron művelődéstörténeti érdekességek olvasmányosságában feloldani igyekezvén az illem, etikett, protokoll olykor bizony száraz ismeretanyagát. Ennek eredménye a Protokoll plusz, amelyet abban a reményben ajánlok a Tisztelt Olvasó figyelmébe, hogy nemcsak okulni fog belőle, hanem szórakoztató olvasmánynak is találja. A szerző