Ha van igazán megbántott zeneszerző a világban, akkor Erik Satie az. Nem tudni, miért és kire bántódott meg, de írásaiból, följegyzéseiből és odavetett gondolataiból az derül ki, hogy nagy baja lehetett a világgal. Írt mindenfélét: kritikusokról, akikre haragudott, zeneszerzőtársakról, akikre sokszor féltékeny volt, fantazmagóriákról, a párizsi élet villanásairól, a zenei világ furcsaságairól, társaságokról, esernyőiről. És sokszor bolondságokról, mert Satie nem tartozott a módszeresen élő polgárok közé. Hóbortos művész volt, kabarékban zongorázó finom zeneszerző.

A töredékei mellett – mert szinte minden szava töredék – jellemzők rá a rajzai, ezek a furcsán odavetett gondolatok, mintha csak oda nem figyelve járna a keze – néhányuk illusztrálja a csapongó, és mégis vonzó világot.

Ezt a bohócvilágot, melybe beleolvasva alaposan irigyelhetjük ezt az alakot; aki magányában szabad volt, és ezért tudott szárnyalni muzsikában és prózában is.