„Amikor visszanézek életem hatvan évére, leginkább az lep meg, hogy mennyire komplikáció nélküli volt. Ami vagyok, amit gondolok és teszek, amivel találkoztam, szinte a kezdetektől fogva matematikai képlet pontosságával adva volt. Ugyanakkor különös és szorongató érzés megfelelni az elrendelésnek. Mint a komponálás esetében is: a szerző szimfóniája minden hangjáért megküzd ugyan, de aztán – az utolsó akkordhoz érve – felismeri, hogy kezdettől fogva meg volt határozva a dallam is a megformálás is. A dolgok menetének elkerülhetetlensége nem csökkenti az érdemeket, mert csak utólag lehet felismerni és kiiktatni a felesleges hangokat, és csakis ő komponálhatta azt, ami ott áll. Így van ez az életemmel is.”
Ennek a mesés művész-karriernek ismert a története. De ezidáig magánéletéről, fiatalkori álmairól, a barátkozásra való nyitottságáról nem sokat tudtunk. Ma különösen sokatmondó az a konokság, amellyel „békét akart hozni az emberiségnek”, hogy nem tágított attól az illúziótól, hogy a népeket zenével ki lehet békíteni egymással.