Saint-Simon herceg a Napkirály szerény bolygója, huszonhét esztendős korától a király haláláig, tehát mintegy másfél évtizeden át volt bejáratos az udvarba, XIV. Lajos ebédeire, vacsoráira, estélyeire, leste a királyi Nap kegyének gyér sugarait, az udvari pletykákat, intrikákat, éber és kaján szemmel figyelte kortársait, s mellőztetéséért – mert fényes rangja, hercegi címe, nagy vagyona ellenére sem sikerült soha államférfiúi becsvágyát kiélnie – úgy vett magának elégtételt, hogy szigorúan titkos emlékirataiban bámulatosan szemléletes, találó s éles képet festett elevenekről és holtakról, a versailles-i udvar egész nyüzsgő, tarka világáról. Így lett saját korának koronatanúja, francia írók, történészek ihletője, és legfőbb kútforrása.
Balzac rajongott érte. Proust mesterének vallotta, Sainte-Beuve Tacitushoz és Shakespeare-hez mérte. S az Emlékiratok szeszélyesen indázó, mégis közvetlenül, kellemesen folyó mondatai valóban páratlan gazdagsággal ontják a korra mélyen jellemző, kis és nagy horderejű tényeket, elképesztő és mulatságos epizódokat és főleg: a jobbnál jobb, remekbe vésett arcképek egész galériáját, ezer és ezer oldalakon át. Kötetünk e hatalmas mű és anyag legérdekesebb, legtanulságosabb, legmulatságosabb epizódjait gyűjti csokorba: hisszük, az olvasók igaz gyönyörűségére és okulására.