Moravia legtöbb elbeszélése a szerelemről szól. A szerelemről, amely boldogsággal kecsegteti az embert, de gyakran keserű kiábrándulásba fordul, hiszen alantas érdekek, szennyes célok, mohó önzés, képmutató előítéletek tapadnak hozzá. Moravia szerelmesei körül mindig ott nyüzsögnek a tiszta emberi érzések vámszedői: a züllött semmirekellők, körmönfont csalók, kíméletlen zsarolók, dörzsölt szélhámosok. Mire is mehetne köztük a pattanásos, félszeg egyetemista, akit megszédít a csúnyácska, de ellenállhatatlanul erotikus kisugárzású leány a fülledt levegőjű penzióban? Mi lehet a sorsa az előkelő életre és gyöngéd érzelmekre szomjazó vidéki asszonynak, aki megcsömörlik a kisvárosi mindennapok reménytelen egyhangúságától? Kicsiholhatja-e a megszállottan fösvény ügyvédből egy szenvedő szépasszony hirtelen támadt szenvedélye az önzetlen szerelmet? Vagy ravasz élősdi az asszony is, mint züllött környezete? A szerelemről szólnak ezek az elbeszélések, de mindig valami többről is: Moravia – akár világhírű regényeiben – az élet drámai, sokszor tragikus vagy tragikomikus csomópontjait ragadja meg, válságos pillanatokat, amelyekben egy egész világ mutatja meg kendőzetlen arcát.