Az első zongorát egy itáliai csembalókészítő, Bartolomeo Cristofori tervezte az 1690-es években. Az új hangszer fejlődésének kétszáz éve során fokozatosan kiszorította a többi billentyűs hangszert, és a 19. században kezdődő tömegtermelésnek köszönhetően minden más hangszernél népszerűbb lett. A rádió és a gramofon megjelenése előtt szinte minden középosztálybeli háznál volt zongora, s a zongoratanulás hozzátartozott a család nőtagjainak neveltetéséhez. A hangszer páratlan népszerűségét rendkívüli sokoldalúságának és a rajta előadható darabok sokféleségének köszönhette: a családi dalocskáktól kezdve a nagyzenekari műveken át a kamarazenéig és a ragtime-ig minden megszólaltatható rajta. Mindezek mellett természetesen ideális kísérőhangszer, és a komponáláshoz is nélkülözhetetlen.
A zongora bemutatja a hangszer fejlődésének történetét, és bepillantást nyújt a nagy zeneszerzők és zongoráik kapcsolatába. Részletesen tárgyalja a zongora anatómiáját, és szempontokat ad a megfelelő zongora kiválasztásához, legyen az új vagy használt hangszer, szárnyzongora vagy pianínó. Végül, mivel a zongora rendkívül érzékeny a környezeti változásokra, a szerző egy egész fejezetet szentel a zongora karbantartásának, javításának és restaurálásának.