A ​második világháború éveiben a Harmadik Birodalom minden korábbinál nagyobb rombolóerőt képviselő fegyverek sokaságának fejlesztését finanszírozta, melyek eldönthették volna a háború kimenetelét.
A különleges hadászati eszközök közt számos olyan akadt, amely a kor technikai szintjéhez mérten forradalminak számított: a megtorló fegyverek, az irányított levegő-felszín rakéták, a csupa szárnyszerkezetű lopakodó bombázógépek, az új generációs vadászgépek mind olyan fegyverek voltak, melyhez hasonlóak nem szerepeltek a szövetséges haderő gazdag haditechnikai eszköztárában.
Akadtak köztük olyanok, amelyek harctéri alkalmazásra is kerültek, akadtak olyanok is, amelyek legfeljebb tervrajz formájában léteztek.
A hivatalos történetírás évtizedeken át mereven elutasította a német atombomba létezésének lehetőségét is arra hivatkozva, hogy Adolf Hitler 1942 végén törölte a katonai célú nukleáris kutatásokat.
A második világháború utáni évtizedekben előkerült tárgyi bizonyítékok, a titkosítás alól feloldott hivatalos dokumentumok azonban korántsem támasztják alá egyértelműen a fenti vélekedést, sőt szép számban akadnak köztük olyanok, melyek éppenséggel arra utalnak, hogy a német atomprogram nem torkollott csúfos kudarcba.
Ma már tudjuk, hogy a Harmadik Birodalomban legalább négy kísérleti központban foglalkoztak az atomfegyverek kutatásával, és igazolást nyert az a feltételezés is, miszerint Németország rendelkezett sugárzóanyag előállításához szükséges atomreaktorral, amely lehetővé tette a radioaktív uránérc előállítását, és végső soron a náci atombomba előállítását…