Cs. Gyimesi Éva könyvének nagy érdeme, hogy elfogadja a társtudományok kihívását és nem a már sokszor bejárt utat választja, nem a kényelmes (de nem túl eredményes) sémák szerint térképezi fel tárgyterületét. Éppen ellenkezőleg: «rendhagyó» irodalomtudományába igyekszik a felsorolt diszciplínák csaknem minden hozzáférhető és felhasználható szaktudományos és módszertani eredményét beépíteni. S teszi mindezt oly módon, hogy rendszerében az irodalomtudomány mindvégig központi, meghatározó szerepet játszik, nem torzul a társadalomtudományi elméletek puszta alkalmazási területévé. A két szempont ötvözése, kiegyensúlyozott viszonya egész könyvének alapszemléletét jellemzi. Munkájának tudományos aktualitását még egy további, «külsődleges» ok is biztosítja. Oly ok, amely látszólag ellentmond, valójában csak pontosítja első megállapításunkat. Mert igaz ugyan, hogy megszaporodott az irodalomtudományi bevezetések száma, de nem a magyar nyelvű szakirodalomban. Már emiatt is csak üdvözölhetjük, hogy a kolozsvári egyetem tanára nemzetközi szinten, de anyanyelvünkön, minden olvasni szerető magyar számára érthetően próbálja meg egy korszerű irodalomtudomány alapjait körvonalazni.