A nagy sikerű, több kiadást megért első Diagnózisok folytatása – az azóta jobban kirajzolódott vagy újonnan keletkezett problémák körüljárása – éppoly éles és kritikus s éppolyan felelős és objektív, mint elődje volt. A tematika változott, a szerzői magatartás nem. Az új diagnózisok között olvashatunk a „magyar modell”-ről, a „második társadalom”-ról, társadalmunk patológiás jelenségeiről, a „negatív modernizáció” problémaköréről, a folyamatban lévő gazdasági reformok kérdéseiről csakúgy, mint egyén és közösség viszonyának legjellegzetesebb megoldatlanságairól, a szélsőséges individualizmus s az ugyancsak szélsőséges kollektivizmus csapdáiról. Az elemzések fő szempontjait az a meggyőződés hatja át, amelyet a szerző így jellemez: „Mindent ki kell mondani, amit lehet – amit éppen lehet vagy már-már nem lehet, még akkor is, ha nem lehet mindent kimondani: az olvasók majd továbbgondolják.”