"A ​vizsgált évtized jelenünk szerves része. Mégis indulásától már negyedszázad, egy emberöltő választ el. A világ gyors változásai is hangsúlyozott távlatba helyezték és ezáltal értelmezhetőbbé tették közvetlen múltunkat. S nem utolsósorban rendelkezésre állnak a források, közöttük a levéltárak eddig még fel nem tárt gazdag állagai. Az 1956 és 1965 közötti évtizedet tehát ugyanazon források felhasználásával, ugyanazon módszerekkel kísérelhetem meg vallatóra fogni, mint korábbi, „befejezett”, régebben letűnt korokat. Bár még az egyes meghatározó személyiségek szerepének értékelése úgyszólván lehetetlen, mégis a korszak szereplői ott élnek, vitáznak, döntenek munkám lapjain. Jelen vannak cselekedeteikkel és nézeteikkel. Ennél többet a jelenkor kutatója nem tehet. Talán még ennyit sem. Félig ugyanis megszegtem Voltaire tanácsát. A francia bölcselő úgy vélte: „nem hiszem, hogy a történetírásnak az élőkről is szabad beszélnie”. Mégis történelmet próbálok írni, s ezzel részt vállalni a vitákban, a „történelmet alakító felismerések kialakításának közös munkájában.”
Berend T. Iván"