Nyehljudov, a gazdag földesúr a bíróságon, ahol esküdtként van jelen, egy gyilkosággal vádolt prostituáltban ráismer ifjúsága első szerelmére, Katyusára. Felébred bűntudta, amiért annak idején elcsábította, majd magára hagyta a szegény szolgálólányt, segíteni próbál rajta, sőt feleségül akarja venni Ezzel az alaphelyzettel indul a kölcsönös megbocsátás evangéliumi eszményét hirdető Feltámadás, Tolsztoj harmadik utolsó nagyregénye, amely az 1880-as évek végén jelent meg, s már érződik benne az író világnézeti fordulata: a regényírót, a nagy mesélőt, a társadalmi állapotok és az emberi lélek zseniális ábrázolóját lassanként felváltotta az új erkölcsöket, megtisztulást, erőszakmentességet hirdető próféta. Az a Tolsztoj, aki már nem hisz a kitalált történetekben, a regényben, s kizárólag a valóságból, igazi emberek igazi sorsából, szenvedéséből akarja meríteni írói anyagát. A regény, melynek alapgondolatát egy valóságban megtörtént bírósági eset adta, megrázó erejű dokumentuma ennek az írói-szellemi útkeresésnek. Nyehljudov gróf története - aki ráébred saját bűnösségére és a társadalomban uralkodó normák hitványságára, szétosztja földjeit parasztjainak, lemond nemesi előjogairól, és önként megy el a köztörvényes bűnözőkkel és politikai száműzöttekkel Szibériába - ma is mélyen felkavarja az olvasót. Az erkölcsi felemelkedéssel együtt járó társadalmi lesüllyedés története bizarrnak, már-már egzotikusnak tetszhet manapság, ám művészi ereje mellett talán éppen Tolsztoj gondolkodói radikalizmusa a magyarázata annak, hogy nemcsak korábbi művei - a Háború és béke, az Anna Karenina, az Ivan Iljics halála - izgalmasak számunkra ma is, hanem a nagyon mély, nagyon orosz igazságkeresésből fakadó későbbi írásai is, amilyen a Feltámadás.