„Ha a három pompás köteten, a világirodalom regényes életén, mohón és szinte megállás nélkül átvágtuk magunkat, s az első kábulatból ocsúdva visszaidézzük a szinte fizikai jóérzést, amit a rohanás okozott, rájövünk, hogy fiatalságunk támadt fel, és sodort szeszélyes törtében magával…

Csak a húszas éveink ismerték a céltalan vélemények, sommás ítéletek pergőtüzét, az értékelések és újjáértékelések, a felfedezések és megtagadások, a célzások és idézetek záporozást, a vélemények fuldokló bőségét, érvek és ellenérvek kifogyhatatlan csatáját. A hajnalig tartó baráti vitákon alkoholnál részegítőbben szállt fel a könyvek gőze, megülte agyunkat, hogy támolyogva mentünk ki a szabad levegőre. Térben és időben milyen felelőtlen száguldás volt ez, népek és stílusok, egyének és korszakok seregszemléje, micsoda távoli szellemek lettek barátainknál bizalmasabbak, szerelmeinknél ismertebbek számunkra, mennyi titok részesei voltunk, miket életük és műveik sugalltak. Voltak kegyencek közöttük, akiknek cinkos módra elnéztük gyengéit, hahotázva idéztük csínyjeit, könyveiken keresztül-kasul szaladgáltunk, mint a játszótereken. Másokat dobogó szívvel tiszteltünk, műveikbe olyan áhítattal léptünk, mint a templomba, és szorongva mutogattuk egymásnak rejtett kincseit. Olvasni, minél többet olvasni, érezni, minél többet érezni – vallottuk mi is a századvég eszményét; beszélni róla, minél többet beszélni – kapcsoltuk hozzá a magunk fiatal igényét." – Halász Gábor