Túlzást azt állítani, hogy Róma valaha is olyan világbirodalmat szervezett volna, amely fölött sohasem nyugodott le a nap. A köztársaság korában mindenesetre csak mediterrán birodalom volt, de hogy azzá legyen, gigászi háborúk sorát vívta meg. A légiók előbb a büszke Pürrhoszt űzték vissza, majd a hatalmas észak-afrikai pun birodalom, Karthágó gerincét törték meg két háborúban; a harmadik pun háború már nem egyéb, mint egy ostrom története. Romulus utódai ezután a valaha győzhetetlen makedónokkal mérték össze erejüket és Szeleukosz utódainak ázsiai birodalmával csatáztak. Az elbeszélés fonala itt megszakad, mert a köztársasági intézmények – és erények – lassú bomlása kezdődik ezután. Marius, Sulla és Caesar már egy másik korszak hérószai. Véres csataképek váltakoznak belső folyamatok elemzésével. S az utóbbiak meglephetik az olvasót: voltak-e befolyásos plebejusok? Milyen szabadságot hozott Róma a görögségnek? Mit takar e fogalom: „a senatus és a római nép”? végül egy rövid kitekintés azokra az időkre, amikor „a világ urainak” nevezett legionáriusoknak már egy barlangjuk sem volt, nem úgy, „mint az Itáliában lakó vadállatoknak”.