Az üvegpalota főhősét, Jeannette Wallst idealista és makacsul bohém szülőkkel áldotta-verte meg a sors. A négygyerekes család sokáig nomád életet él: az USA dél-nyugati részének szedett-vedett telepein húzza meg magát ideig-óráig. Rex, a karizmatikus, tehetséges apa alkalmi munkákat vállal, és – amikor éppen józan – fizikára, földrajzra és legfőképp a félelem nélküli életigenlésre tanítja gyerekeit. Rose Mary otthon marad, de nem azért, hogy a gyerekekkel törődjön, hanem hogy festegessen és írogasson.
Szenvedélyeinek rabja, aki drága idejét nem fecsérli néhány perc alatt elfogyasztható ételek elkészítésére, ha e helyett örökbecsű képeket is alkothat.
Amikor a család végképp kifogy a pénzből, és a szülők beleunnak a vándorló élet romantikájába is, abba az Isten háta mögötti bányászvárosba térnek vissza, ahonnan Rex Walls annak idején minden erejével szabadulni akart. Persze itt is iszik, és a sarki fűszeres pénzével együtt napokra eltűnik. A családi gondok csak szaporodnak, a cserbenhagyott gyerekek egymást segítve-védve nőnek fel, és végül megtalálják a módját annak is, hogy elmenjenek otthonról.
Jeannette Walls könyve nemcsak annak példázata, hogy minden nehézség ellenére érvényesülni lehet, hanem egyben megindító mese is a feltétlen összetartásról egy olyan családban, amely súlyos hiányosságai ellenére elősegítette azt, hogy a szerző a maga fogalmai szerint tartalmas életet éljen.