„Művész vagyok, s ama kevesek közül való, aki merészeli önmagára vonatkoztatni e kategorizálást, noha sem Hemingway, sem Faulkner nem mondta magát művésznek” – vallja önmagáról a nyolcvanadik életévéhez közeledő írónő, az amerikai Dél szülötte. S valóban, más mint művész, állíthatná-e ilyen megrendítő természetességgel elénk „Maria Concepción”-t, a bosszúálló asszonyt, aki megöli vetélytársát? Művészre vall a „Mágia”, a „Kötél”, a „Lopás” tömör, telibe találó lélekrajza, s az „Hacienda”, „A ferde torony”, a „Vakáció” helyszín- és jellemábrázolása csakúgy, mint a „Bor, délben” feszültséggel telített levegője, melyben az első pillanattól fogva érezzük a kirobbanni készülő tragédiát. A valóság ősi forrásából ered a lírai százalékból szőtt Miranda-ciklus, „A régi rend”: kislány, serdülő és fiatalasszony hőse maga a szerző. Nemzedékeken, évszázadokon át csörgedezik ez a meg nem írt családregény, visszanyúlik a legendás múltba, a nagyasszony-nagymama ifjúságába, cselédeinek, Nanny néninek és Jimbilly bácsinak gyermekségébe, a négerek felszabadítása előtti időkbe. Csupa sejtelmesség, nosztalgia valahány e történetek közül: az öröm mögött ott lappang a bánat, a köznapiság mögött a bonyodalom, a jelen mögött a múlt.