A szerző Schubert lelkivilágának, emberi és művészi portréjának legjellemzőbb vonását, a magányosságot állította a regény középpontjába. A cselekmény kiinduló pontja az a magányos délután, amikor a zeneköltő agyában a h-moll szimfónia első vázlatai megfogannak. Innen tér vissza az író Schubert gyermekkorára, arra a sok méltatlanul elszenvedett bántalomra, a szigorú apától és a hűtlen szerelmestől rázúdúló csapásokra, amelyek Schubertet oly magányossá, az emberek közt idegenné tették. Majd a felnőtt kor, a baráti társaság, a Magyarországon eltöltött idő kerül sorra. Minden cselekménysor mögött ott él és lélegzik a múlt század eleji Bécs, a császárváros minden örömével és vigasságával, bánatával. A regény befejezéseként pedig a hű barát, Josef Spaun írja le levél formájában Schubert utolsó napjait. Ambrózy regénye nemcsak érdekességénél és olvasmányosságánál fogva értéke a zenei szépirodalomnak, hanem azért is, mert stílusában, mondatainak zengésében és képeinek finom pasztelszíneiben vissza tudta adni a schuberti muzsika hangulatát