Száz fabula Heltai Gáspár

HELTAI GÁSPÁR MINDEN JÁMBOR OLVASÓKNAK KÉVÁN ISTENTŐL MIND LELKI S MIND TESTI JÓKAT!

Szerető uraim és szerelmes atyámfiai! Ím, gyűtöttem és egybeszedtem száz fabulát, régieket és újakat. Mi okból műveltem légyen ezt, minden jámbor olvasó meg értheti az értelmekből, melyeket minden fabula mellé szerzöttem és utána vetöttem. Senkinek e munkámmal nem akartam ártani, senkit nem akartam bosszontani, senkit is megküssebbíteni: és vélem, hogy ha valaki e fabulákat jó szűvel meg akarja olvasni, hogy sok jó hasznot vehet belőle. Mert noha e fabulák embertől talált és meggondolt dolgok, de azért ugyan velejesek, és külenb-külenb szép és hasznos tanóságok vadnak benne.
De noha ídes és igen jó akaratból felvöttem ezt e munkát (mely bizony nem igen kicsiny és alávaló), és noha nem kevés haszon jő a jámbor olvasóknak be lőle: de mindazáltal tudom, hogy sokan lésznek, kik az én jó szándékomat és nehéz munkámat mind vissza és gonoszra magyarázzák. Mert a szájaveszetteknek akármit adj eleikbe, azért ugyan nem kedvelik: mert a szájoknak íze elveszett. Olyan az irigységnek természete is. Ezeknek ezokaért semmit nem mondok, hanem ezt: hogyha az én munkám nekik nem tetszik: ottan üljenek le, és csináljanak jobbat. Én bizon nem irillem.
Ha ezokaért én is úgy járok, mint a szegény ember fiával és szamarával járt volt: nincs mit tennem. Mert mikoron a szegény vén ember hozzávötte volna az ő gyermek fiát, és elejbe vötte volna az ő egyetlen egy szamarát, hogy a városba hajtaná eladnyi, megláták őket az út mellett cselekedő és munkálkodó emberek, és megneveték a szegény vén embert, mondván:
– Bezzeg, bolond ageb ez! Lá, mint hajtja előtte a szamárt! Nem tud az ageb reája ülni, avagy a gyermeket reá ültötni. Mely nehezen járhat ő maga is, csak alég ballaghatik.
Hallván azt a szegény ember, felültöté a gyermeket a szamárra, és őmaga utána ballaga. Látván azt az út mellett való dolgozók, mondának:
– Bezzeg, bolond vén ember ez, mert csak alég ballaghat, mégis nem ült fel a szamárra, hanem a gyermeket ültötte fel reája: maga a gyermek könnyebb volna és könnyebben járhatna, hogynem őmaga.
Hallván ezt a szegény vén ember, ismég megmásolá tanácsát, és leszállítá a gyermeket, és őmaga üle fel a szamárra. Látván azt az út mellett munkáló emberek, mondának:
– Micsoda hitván, kegyetlen vén ember ez! Ím, őmaga felült a szamárra, és utána kell gyalogalni a szegény gyermeknek. Lám, ugyan rabbá tötte az önnen fiát, és semmibe nem kímíli a szegény gyermeket.
A vén ember, hallván e beszédöket megharagvék, és felvoná a gyermeket, és háta megé ültötte azt a szamárra, és elindula a város felé. Mikoron ezt látták volna az út mellett való dolgozó emberek, mondának:
– Micsoda bolond és kegyetlen vén ember ez! Lám, a természet dolgát sem érti meg. Mert azért vagyon a szamárnak oly rövid háta, hogy csak egy ember üljön reá; ez kedig másodmagával hágott a szegény szamárra. Kár, hogy olyan vén ember és bolond.
Hallván ezt a szegény vén ember, mondá:
– E nagy dolog, hogy semmiképpen nem találhatom a módot, hogy cseleködhessem, hogy az embereknek tessék.
És megharagván, mind a négy lábát egybeköté a szamárnak, és egy rudat nyújta által, és monda a fiának:
– Jer, vigyük el: netalám e mód tetszik nékik. És ketten vinni kezdék a rúdon a szamárt. Látván ezt az út mellett való emberek, kacagni kezdének, és mondának:
– Ó, bolond vén ember, mind fiastól, ím mint viszik a szamárt! Ki látott soha olyan dolgot? Maga mindketten ülhetnének a szamár hátára, és szépen elhordozná őket a szamár. De látod-é, mint bolondultanak meg mindketten!
Hallván ezt a szegény vén ember, igen megbúsula, és monda a fiának:
– Ördeg győzi ezeknek kedvekre cseleködni! Ha imezt műveljük, nem jó; ha amazt műveljük, az sem jó; ha imígy cseleköszünk, nem tetszik nékik, ha amúgy cseleköszünk, az sem jó. Sem ekképpen, sem amakképpen nem jó. Jer, vessük a vizsla szamárt a vízbe, hogy megmeneködjünk tőle!

És beveték oda a vízbe, és meghala a szegény szamár a vízbe. És ekképpen a szegény vén ember az ő fiacskájával pénz nélkül és szamár nélkül hazatére.
Ha ezokaért énfelőlem és az én munkám felől így kezdnek ítílni, nincs mit tönnem: el kell azt is tűrnem. Miérthogy tudom, és bizonságot vöttem róla, hogy az emberek olyanok, hogy senki kedvekre nem cseleködhetik semmit: de mind azáltal nem szinte olyan kába leszek, mint a szegény vén ember, hogy munkámat efféle harapásokért és mérges ítíletekért a tűzbe vessem, avagy a vízbe hányjam. Vaj nem. Hanem megérem avval, hogy jószándékból és jó lelkiismeretből cseleköszem; és afféle írigy lángú irigyöknek mondom: dicatis meliora.
De mindazáltal hiszem, hogy vadnak jámborok, kiknek fog tetszeni e munkám, és kik jó hasznot vesznek belőle, miérthogy nemcsak a puszta fabulákat szörzettem egybe, hanem minden fabulának az értelmét is melléje töttem, melyet megspéköltem és megékesítöttem szentírásokkal és egyéb szép bölcs mondásokkal és közbeszédökkel.

Ajánlom magamat a jámboroknak minden munkáimmal egyetembe, kiknek mindnyájan kévánok Istentől mind lelki s mind testi jókat.