„Bennem rekedt a szó, mert mögülünk, az őserdőből velőtrázó női sikoly harsant. Megdermedtem. Az igazgató megpördült; a cenotéhoz vezető ösvényre meredt. A sikoly visszhangja mintha vándorútra indult volna az őserdőben. Ereimben megfagyott a vér. És ekkor – és ez még rémesebb volt, hiszen mintha az agyamba kergetőző gonosz mayák képe idézte volna fel – még egy hang hallatszott: hosszú, szisszenő csobbanás. Vaktában nekirohantam az ösvénynek. Hátrakiáltottam: -Miss Brand ott maradt! Egyedül… Az igazgató futva követett. Bekanyarodtam az ösvényen, és futottam, ahogy csak a lábam bírta…Megláttam a tisztást. -Deborah! -kiáltottam újra Az igazgató megmarkolta a karomat. Úgy szorította, hogy az ujjai szinte a csontomig hatoltak. Lefelé mutatott. Szükségtelenül. Mert megláttam magam is. Vagy harmincméternyire alattunk, villózva, a víz alatt, mint valami iszonytató vízinövény, ott úszott Deborah ezüstszőke haja.” Deborah Brand régész apja nemzetközi jelentőségű bányakincsekre bukkant. Deborah feladata a megfelelő kezekbe eljuttatni a dokumentumokat. Ez azonban végül is a neves amerikai krimiszerző, Patrick Quentin állandó hősére, az eseményekbe akaratán kívül belekeveredő Peter Duluthra marad.