Hernádi Gyula két nevezetes kisregényét foglalja magába ez a kötet. A péntek lépcsőin-t első megjelenésekor (1959) a sematikus beidegzettségű kritika idegenkedve, sőt itt-ott heves elutasítással fogadta. Már csüggedtségből, idegességből, szorongásból kevert légköre, hangulata is ellenérzést keltett. S még inkább az a mondanivalója, hogy egy élet belső rendje, ha azt csak a megszokás és kötelességérzés külső kapcsai, nyomása tartják egybe, ezek lazulásakor kártyavárként omlik össze. A kisregény alapvető kérdésfeltevése a szabadságra vonatkozott. Annak van-e igaza, aki szerint az ember „elhiheti, hogy szabad, ha nagyon akarja”, vagy annak, aki, ellenkezőleg azt vallja, „az ember akarhatja, hogy szabad legyen”. A mű végső kicsengése pedig az volt, hogy szabadság és felelősség elválaszthatatlan fogalmak: szabad csak az lehet, aki mások iránt is felelősséget érez, igazi felelősségvállalásra viszont csak a belsőleg szabad ember képes. A néhány évvel később megjelent Folyosók című kisregény a 60-as évek pezsgésének indult szellemi légkörében az egyéni és társadalmi létezés döntő kérdéseire keresi a választ. Összeegyeztethető-e – és hogyan – közösségi cselekvés és egyéni lelkiismeret, kialakítható-e olyan magatartásmodell, amelynek megvalósításával az ember egyszerre lehet szabad és elkötelezett? A kisregény hőse Sziszifuszt választja jelképül, a modern Sziszifuszt, „aki hisz abban, hogy a kő, ha tízezerszer legurul is, egyszer mégis fent marad”.