„Figyeljen ide! Nincsenek már tizenkilencesek. Nincs egyetlen tizenkilences se. Akiről maga azt hiszi, hogy tizenkilences, az nem más, mint… Ördögi, uram! Ördögi! A régi hatosok! Valaha a város büszkeségei. A Körút gavallérjai! És most ezeken a kis utcákon. Megbújva, meglapulva. És megalázva. Ő, de milyen gyalázatosan meggyalázva! Idegen név alatt. Bárki bármikor rájuk piríthat. Megszégyenítheti a nyílt utcán. Hohó! Mintha már találkoztunk volna! Mintha már láttam volna uraságodat! Csak akkor éppen… Igen, ezt még megkaphatják. Ez még hátravan. Hát akkor inkább széthasítva aprófára vágva eltüzelve… Egy kalauznő aludt a fűben a végállomás mellett. Zubbonya szétnyitva. Szőke haját fújta a szél. Kissé távolabb a villamos mélységes megértéssel. Aludj csak! Aludj!”