Peter Matthiesen természettudósként, felfedezőként kezdte pályafutását, különböző expedíciók részeseként bejárta az egész világot, foglalkozott a tenger biológiájával, és könyveinek nagyobbik része is tudományos jellegű. Hatalmas sikerű regényének, a Titkos Tortugának is a tenger a főszereplője, és az a kilenc nyomorúságos teknősvadász, akik a Karib-tengeri Nagy-Kajmán szigetről útnak indulnak egy rozoga bárkán, hogy folytassák halálra ítélt mesterségüket. Útjuk a pusztulásban vezet: a teknősbéka kiveszőben, a fogás szegényes, kénytelenek egyre ismeretlenebb, egyre nehezebben hajózható vizekre merészkedni, keresve a legandás hírű, térképen rajta sem levő halászóhelyet, a Titkos Tortugát, ahol állítólag még a régi bőségben tenyészik a tengeri teknős. A hajó léket kap, és az emberek, már aki nem dezertált útközben, egy híján odavesznek.
A regény filmforgatókönyv-szerűen eleveníti meg ezt a zordon érzelmességű, kopáran heroikus történetet. A szokatlan szövegkép első pillantásra avantgardista művet sejtet – valójában csak egyszerűsíti az elbeszélés hagyományos szerkezeteit. A látványt tömör leír szakaszokkal idézik fel, amelyektől szellős térközökkel válik külön a szereplők beszéde, ez a vastag, darabos, színes, szedett-vedett „karibi” nyelvezet – mintha csak magnetofonszalagról hallanánk. Ezekből a jobbára csak az időt elütő motyogásokból-fecsegésekből épül fel a regény világa, ezek telítik a kopár történetet indulattal és sejtelemmel – a tényregényt a romantikus balladák utóízével.