Sújtólégrobbanás történt a Montan Művek egyik bányájában. Hét betemetett bányász várja immár hat nap óta – egyre fogyó reménnyel – hogy mikor töri meg az őrjítő csendet a mentőosztag fúrógépének zúgása.
Ezzel a drámai jelenettel indul a regény. A regény cselekménye1929-ben, a nagy gazdasági világválság első évében kezdődik, és 1933-ban Hitler hatalomra jutásának évében ér véget, s a főszereplők, a hét szerencsétlenül járt bányász személyes sorsán túlmutatva azt ábrázolja benne, hogyan élte át egy kis bányászközösség, – valójában az egész német munkásosztály – a válság, a tömeges munkanélküliség lélekölő hónapjait, éveit, a nyomor és a kiszolgáltatottság megaláztatásait. Mert ezt a keserves utat járva egyre többen és többen estek bele a náci demagógia csapdájába, s kevesen maradtak, akik megtudták őrizni tisztánlátásukat. De voltak ilyenek is, ez a könyv éppen az ő belső vívódásukat, családi meghasonlásokkal nehezített útjukat kíséri végig a felszabadító felismerésig, s ezzel emberségünk megmentéséig: hogy igenis fel lehet és fel kell venni a harcot a hitleri diktatúrával szemben.
Anna Seghers írja regényéről: „Szereplői a válság korának emberei, szenvedéseik a válság korának a szenvedései, szerelmeik válság korabeli szerelmek.” S bár ez igaz, mégis hozzátehetjük, hogy ha ezek az emberek – szenvedéseikkel és szerelmeikkel – egyúttal a mi meghitt ismerőseinké is válnak, akkor ez Seghers írói művészetének köszönhető, amely a nagy francia és orosz realisták iskoláján át jutott el a kiteljesedésig, az üldözöttek, elnyomottak valósághű ábrázolásáig.