Nagy izgalom, feszült várakozás tölti el a velencei zeneértő közön­séget: a San Samuele színházban új énekesnő, a nevezetes Porpora énekmester legtehetségesebb tanítványa, Consuelo mutatkozik be egy még ismeretlen német muzsikus, Gluck első operájában. A bemutatón Consuelo fergeteges sikert arat, diadalmasan csengő, varázsos hangjával, de Corilla, a színház első énekesnője, sértett hiú­ságában bosszút esküszik ellene. A nagy esemény másnapján már meg­indul az intrika. Consuelo ártatlan szívével, tiszta lelkével nem érti a vihart, amit felléptével és sikerével kavart. Még régi kedvese, Anzoleto is elpártol tőle, és Corilla szeretője lesz. Consuelo, mestere biztatására, titokban elhagyja Velencét, és a sok csalódás és szenvedés elől Mária Terézia birodalmába menekül. Az olvasó lankadatlan érdeklődéssel követi a fiatal énekesnő sorsát, sok színes kalandját, új és végzetes sze­relmének bonyodalmait; megismerkedik az 1840-es évek Csehorszá­gával, majd később Mária Terézia udvarával, a forrongó bécsi zenei élettel, a kor nagy énekeseivel és zeneszerzőivel, többek között a fiatal Haydnnal, és a színpompás, ragyogó világ árnyoldalaival is.

George Sand 1842-ben megjelent műve igazi romantikus regény, „a műfaj minden divathoz kötött végletessége és cirádája nélkül, a kor-rajznak és a cselekménynek, a drámának és az elemzésnek, a valóság­nak és a poézisnek szerencsés egyensúlyában, könnyed, már-már súlytalan zenei szárnyalással”. George Sand, tudjuk, tanult és szenve­délyes muzsikus volt, és nem csupán Liszt és Chopin barátja, hanem a kor híres énekesnőjének, Pauline Garcia Viardot-nak is pártfogója és jó barátnője évtizedekig. Consuelóban nemcsak a nagy énekesnő alakját mintázza meg, hanem a jóság, a vigasz, a zene eleven jelképét is. És Consuelo fennkölt magatartásában fejeződik ki az írónő ro­mantikus lázadása, tiltakozása kora embertelen erkölcsei ellen.