Esemény volt hajdan a levél, nem is lehetett más, mint ritka madár. Főrendiek írásával futár nyargalt, kisebb urakéval küldönc loholt, egyszerűbb emberek búját-örömét alkalmi postások iszákjában hordta hátán a papír, míg végre odaért, ahol megszólalt a betű. Rangja volt a levélnek. Látott, érzett, ítélt mások szemével is, bepillantást nyújtott a világ-labirintus távoli járataiba, a tollat tartó kezet megremegtető gondolatokba, lelkek lángjába-füstjébe, országrengésbe, szívverésbe. Bámulatos erejű volt az árkus – hiszen ívet jelent – egy vagy több ember között. Súlyos igék, látható szavak ívelhettek át benne messzi partra. Önmagának egy darabkáját küldte vele, aki írta, s a betűszárnyon érkezett szó részévé lett annak, aki befogadta. A Magyar Levelestár kötetei múltunk leghitelesebb dokumentumaival, levéltárak rejtett kincseivel ismertetik meg az olvasót. A korábbi századok gondolataihoz, szokásaihoz, sorsfordító eseményeihez úgy juthatunk a legközelebb, ha elolvassuk az élmény frissességét, a születő gondolat elevenségét megőrző leveleket. Sorozatunkban közkinccsé tesszük régmúlt korok jelentős magyar személyiségeinek és a hétköznapok egyszerű embereinek levélre bízott közlendőit, és így, a levéltitok megsértése nélkül, mi is címzettek lehetünk.