„- Harald – mondtam –, megbocsáthatatlan lenne, ha emiatt vissza kellene vonulnom. – Csak semmi pánik – mondta. – Gondolod, te vagy az egyetlen, aki valaha abban az ágyban feküdt? Vagy hogy a megtalált mikrofon az egyetlen a kérdéses műintézetben? – Nem. – Emlékezz vissza: ki adta meg neked a címet? Megmondtam. Kollégáim egyikétől kaptam a címet; a fickó kapcsolatban állt minden párttal, minden kormányhivatallal és mind a tizenegy szervezettel, amelyek Dinkeldey úr matracai alá mikrofont rakhattak…” Ez a párbeszéd A poloska című elbeszélésben hangzik el: poloskának becézik azokat a diszkrét helyre rejtett mikrofonokat, melyek körül annyi botrány robbant ki már Nyugaton. Stefan Heym gyűlöli a megalkuvást, az álszentséget, az elnyomást. Szikrázóan elegáns stílusban, látszólag szenvetelenül visszafogott szenvedéllyel, maró iróniával ábrázolja a társadalom és az egyes ember torzulásait, akár a régmúlt Angliában játszódik a történet, akár a fasiszta Németországban, a megszálló amerikai hadsereg sorai között, vagy ma az NSZK-ban. Látja s láttatja az író a szocialista társadalmunk kisebb-nagyobb visszásságait is. Történetei mulatságosak, arra késztetnek hogy felismerjük: a legkülönbözőbb helyzetekben mi az igazán emberhez méltó „megfelelő magatartás.”