Ez a kis könyv az én írásaim között valahogy "rendhagyó". Nemcsak a címében, amelyet sokan félreértenek, hanem a tartalmában is, amelyet – úgy sejtem – még többen nem értenek. Illetve, hogy ne sértsük meg az olvasót, csak azt értik meg, amit a történet mint "történet"mond, mert önmagában talán ez is értelmes dolog, ha regénynek nem is olyan rendkívüli. Egy falusi "vénlány" története, aki végül mégis asszonnyá és anyává lesz.
Igen, de mikor történik ez? Az első világháború után, ahol körülbelül 8000 ezer fiatal magyar férfi maradt oda. Ennek a nagyobbik fele nőtlen volt.
Mit jelentett ez a nőkre? Azt, hogy sok százezer egészséges szép leány párja nélkül maradt.
De nemcsak ez van a kisregényben, hanem az is, hogy a nők felszabadításának az útján megvalósulhasson, hogy a termékeny és alkotó tehetség, ha nő, megtarthassa a leánykori nevét, hisz bebizonyította, hogy ő is eredeti egyéniség. Ez a magyar faluban magától értetődő, mert a régi magyar világban is az volt. Így lehet, hogy Tóth Bora, aki lánykorában nem tartozott a falu híres lányai közé, íme asszonykorában becsületet szerzett: mert jó asszony lett, egyenrangú emberré nőtt.
De – és ezt már talán érezteti a kisregény vége – ez az asszony csak a családban és a faluban volt erős, az ország és a nemzet dolgaiban tájékozatlan és közömbös maradt.
Konklúzió: a nő felszabadulása akkor következi be, ha felelős és gondolkodó állampolgárrá válik.