Úgy voltam Bukowskival, mint anno Vonneguttel, néztem-néztem, tudtam, hogy olvasnom kell Tőle, de mindig hozzátettem, hogy majd. Csábított minden kötet, ami szembe jött velem a könyvesboltban, valamiért mindig azt hittem, olyan stílusa van, mint Hrabalnak. Sokat nem tévedtem. Életstílusa valóban hasonló Hrabaléhoz, az írói stílus messze nem hajaz a cseh mesteréhez. A Könyvmegállónak köszönhetően végre hozzájutottam egy példányhoz, s mindjárt rá is vetettem magam, érdekelt, hogy mitől híres-neves ez a német pasas? Megkaptam a választ.
Bukowski valami egészen egyedi stílust tudhatott magáénak. 2014-ben olvasva a Postát, minden előzetes infó nélkül megírásának koráról és körülményeiről, azt hinném, ma firkantotta egy huszonéves koravén „életművész”. S hát nem. Bukowski 1920 és 1994 között élt és alkotott. Sajnálom is, hogy Vele sem ihatok már meg egy sört, bár képzeletben lejátszottam párszor az interjút, amelyben én lennék a kérdező fél. Elképzeltem, hogyan mesélne a mocskos, piával hígított életéről, a nőkről és az elviselhetetlen munkahelyekről. Ha már nem találkozhatunk, beérem a művei elemezgetésével, s az onnan kihámozott valószerűségekkel.
Azt gondolom, kell némi életbölcsesség ahhoz, hogy valaki ilyen hetykén élhesse az életét, mint Chinaski tette a Posta című Bukowski-regényben. Emlegetik úgy is ezt a művet, mint egy darabját Bukowski életének, s Chinaskit az író alteregójának. Talán jogosan teszik, tudniillik a német költő-író maga is dolgozott a postánál, s hasonlóképp élte életét, mint főszereplője: másnaposan. Szókimondó, obszcén poénok repkednek a kötetben, kíméletlen, nyers stílusával láncolja az olvasót a könyvhöz, s megismertet bennünket a spiccesen elegáns, életvidám hedonizmussal. A nőzés, a szerelmek kapnak fontos szerepet az éjszakai műszak mellett, s mindezeket részegen, vagy másnaposan űzi Chinaski. A humoros, lendületes írásban jó adag társadalomkritika van elrejtve, sőt az egész mű egyetlen metafora az amerikai társadalomban szédelgő munkásokról, az átlagos közszolgákról.
Összességében fogalmam sincs, mit szerettem ebben a regényben, de szerettem. Egy kis stílust lehet tanulni Bukowski-mestertől, van valami szerethető ebben az örökös mámoros hangulatban, akkor is, ha a csattanó elmarad. Biztosan utána nézek még néhány regényének, s ha annyira meggyőznek, még a verseire is rávetem magam.
Hompoth Erika
Charles Bukowski könyveit a Könyvmegállón itt találod.
