Alice Munro kanadai írónő, a 2013-as Irodalmi Nobel-díj győztesének munkásságából új válogatáskötet jelent meg angol nyelven, Family Furnishings címen. A most megjelent kötetben helyet kapott a „kortárs novella mestereként” jellemzett írónő 24 legméltatottabb novellája, melyek 1995 és 2014 között íródtak.
Az írónő munkássága felöleli a 20. századot, művei középpontjában pedig a - főleg kanadai – átlagemberek állnak, akiknek szerelemmel, közösségkereséssel, tragédiákkal szembeni reakcióik a fölényeskedéstől a gyengeségen át egészen a bosszúvágyig terjednek.
A novelláskötet első története a Egy jóravaló nő szerelme/The Love of a Good Woman, mely egy kisvárosi múzeum képével nyit, ahol az egyik kiállítási tárgy egy doboz, benne eszközökkel, mely egykor D.M. Willensé, egy optomestristáé volt, aki vízbe fulladt. Munro története ezután visszaugrik három fiúra, akik úszni indulva rátalálnak Willens autójára a folyóban. Amikor a fiúk a következő nap a belvárosba igyekeznek, hogy bejelentsék a látottakat, találkoznak Willens asszonnyal, aki a kertjében munkálkodik. Willens asszony, aki még nincs tudatában férje halálának, lemetszi az aranyfa virágzó ágait. Ezután a történetben egy soha fel nem fedett gyilkosság titkai tárulnak fel lassanként.
A kötet legutolsó történetei a „The Eye, mely egy kisfiú baljós születésével kezdődik és a Drága élet/Dear Life, mely egy osztálytárs édesanyjának, egy prostituáltnak a halálával fejeződik be. Ez a két történet olyan fikció, melyek „nem annyira történetek”s melyekről Munro a következőket mondta: „Azt hiszem ezek az első és utolsó – és a legközelebbi – dolgok, amiket saját életemről elmondhatok.”