Kezdőlap | Ajánlók | Kívánságkosár | Eladóink | Kereső | Könyvrendelés
Facebook Twitter Pinterest




Zsoldos Péter

(1930-1997) sci-fi író.

Fiatalkorában olyan szerzők voltak rá nagy hatással, mint Jack London vagy Kipling. Később pedig tudományos könyvek érdekelték csillagászat, földrajz, geológia, majd a régészet témakörökben. Szentesen érettségizett a Horváth Mihály Gimnáziumban. Ezután zeneszerzést tanult, 1949 őszén felvették a Zeneművészeti Főiskola zeneszerzés tanszakára, ahol 1956 tavaszán megkapta zenetanári és kóruskarnagyi diplomáját. Ezt követően a Magyar Rádióban lett zenei szerkesztő-riporter, közben 1963-tól 1967-ig a bölcsészkaron pszichológiát tanult. A tudományos-fantasztikus irodalommal 1957 után kezdett foglalkozni. Elsősorban tudományos-fantasztikus műveiről ismert Magyarországon.  Stanisław Lemhez hasonlóan kritikusan nyilatkozott a 80-as évek közepén sci-fi műfaj népszerűségének negatív hatásáról, felhígulásáról és műfaj mellett megjelenő szubkultúráról, aki szerinte többek között "a horrort és a pornót becsempészők, az áltudományos mítoszteremtők".  1998-ban az Avana Egyesület és Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata megalapította a Zsoldos Péter Díjat, amellyel évente a magyar tudományos-fantasztikus irodalom kiemelkedő alkotásait díjazzák.

Regényei:

     1963 – A Viking visszatér     1969 – Távoli tűz     1971 – A feladat     1973 – Ellenpont     1977 – A bunker tv-filmsorozat (Boldizsár Miklóssal közösen)     1979 – Portré négy ülésben     1983 – A holtak nem vetnek árnyékot     1988 – Az utolsó kísértés

Forrás: Zsoldos Péter