Életrajz

Születtem 1964-ben. Egészségi állapotom azóta is vetekszik egy csecsemőével. Köszönhetem ezt annak, hogy rendszeresen és kitartóan sportolok. Nem vetem meg a testmozgást. Az iskolai évek alatt hosszú és rövidtávfutó voltam, sokat kellett menekülnöm, mivel erőm is megállt egy csecsemő erejénél, viszont már nem bilizek. Amatőr szinten doboltam édesanyám konyhai edényein. Szívesen és sokat olvasok. Nehezen teremtek új kapcsolatokat, ezáltal hamar elfogadtatom magam. 1998-ban elköltöztem szülővárosomból, régóta a második családommal vagyok. Az elsővel nem, de még élek.

Titkaim nincsenek, nem szégyellem a múltam, sem jelenem, de ezt most hagyjuk. Hogyan élek? Hiszek abban, hogy egyéni hozzáállással nagyobb méretet ölthet a rend. Esetleg a káosz. Hiszek az emberekben, és a lottó öttalálatos megváltó erejében. Kell valami, amit magunknak teszünk ugyan meg, de példaértékű cselekvésként tárjuk mások elé. Nem kell nagy dolgokra gondolni, hiszen az magánügy, de sok kicsi, sokra megy alapon…egyre megy. Például szeretem az édességet, és ha utcán fogyasztom el, addig a kezemben van a csomagolás, amíg nem találok egy szemetes konténert, vagy kosarat. Ha nem, hát nem. Később számolom, mennyi csokis papírral találkozom egy-egy séta alkalmával.

Miből áll, mennyi energia kell ahhoz, (de még mennyi) hogy a boltok bejáratánál, néha kinyissuk az ajtót egy másik embernek, vagy rámosolyogva előre engedjünk valakit? Ilyenkor szoktak az emberek zavartan félrenézni. A mosolyommal lehet a baj, pedig reklámokból tanultam.

Az írással, pályázgatással 1979 óta próbálkozom. Eddig még senki sem győzött meg arról, hogy nem megy. Én magam sem. Nem vagyok az a feladós típus, de sietni sem szoktam, nem kapkodok. Nekem mindig van kedvem az emberekkel beszélgetni, nekik kevésbé, de ez nem zavar. Az emberek annál inkább engem. Odébb.

Megkaptam már néhányszor, hogy nem vagyok normális. Ez nem igaz. Csak azok állítják rólam, akik nem ismernek. Akik ismernek, azok nem mondják. Tudják.

Van bennem egy adag önzés. A környezetem nem szenved tőle. Már nem. Jó dolog az emberi szervezet. Az immunrendszer csodásan védekezik a külső hatások ellen. Ismerőseimé pláne.

Nagyon utálok papírra írni...kézzel váááááá. Nekem nagy segítség a számítógép. Csak be kellene már iratkoznom egy felhasználói tanfolyamra.
Nem ismerem mi az, hogy unatkozni. Nincs is rá időm. Foglalkoztatnak. A munkáltatók, az emberek, és az élet nagy kérdései is. Nem keresem a válaszokat, csak a kérdéseket gyűjtöm, mert állítólag abban benne vannak.

Itt, belül mindig írok. Rengeteg félkész anyagot hordozok magamban. Megjegyezték már, hogy egy filozófus veszett el bennem. De nagyon.

Az anyag megnyilvánulását ezer és ezerféleképpen tapasztaljuk, átalakul, változik, létre hozva a legkülönfélébb formákat. Az értelem az, ami szerintem nem tűnik el soha sem. Nálam főleg nem, mert ami nincs, az nem veszhet el.

Az anyagot igényeink szerint formáljuk ma is. Ha majd, mi emberek, rájövünk a tiszta energia létezésének módjára, nem lesz szükség az anyag eddigi formáira. Ezzel azonban sajnos feleslegessé válik minden más forma, például a pornólapokban is. Nos, akkor majd az univerzum is hatalmasat fog változni. Én ebben is hiszek.

Elsősorban amatőr író vagyok, és szenvedélyes olvasó. Amióta megismertem a betűket, most nem részletezem, ez mikor volt, azóta legjobb barátaim között tartom őket számon. Másodsorban fizikai munkát végzek.
Lehet, hogy ez a skizofrénia kezdeti jele? Szerintem, ezt a fajta lelki betegséget nagy marhaság csoportterápiával gyógyítani. Olyan ez, mintha a halat akarnánk vízbe fojtani, vagy kakival szeretnénk megmérgezni a ganébogarat.

Aki akar, könnyen megtudhat rólam bármit, csak kérdezni kell. Hol kérdezzenek? Mit tudom én?!