Kezdőlap | Ajánlók | Kívánságkosár | Eladóink | Kereső | Könyvrendelés
Facebook Twitter Pinterest




Vass Virág

író, újságíró (1969 - )

A budapesti Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban érettségizett 1988-ban[1], majd a Külkereskedelmi Főiskolán és az ELTE Bölcsészettudományi Karán tanult. Első publikációja tizenhét éves korában jelent meg, ekkortájt indította újnak Kisgeneráció c. rovatát a Képes Újságban. Érettségi után külföldi tudósítók mellett dolgozott mint tolmács. Beszéli az angol, német, orosz és francia nyelvet. 1991-ben a Külkereskedelmi Főiskola hallgatójaként pályázatot nyert riportjával, mely a magyar változásokat a nemzetközi sajtó szemszögéből mutatta be. Ennek köszönhetően kapott állásajánlatot a Magyar Nemzettől, a Magyar Narancstól és a Nők Lapjától. Utóbbinál dolgozott először mint rovatvezető, később mint főmunkatárs, huszonöt évesen pedig főszerkesztője lett a lapnak. 2000-ben elnyerte a Flekk-díjat, melyet a Magyar Újságírók Országos Szövetsége a 35 évnél fiatalabb legjobb újságíróknak ítél oda. 2001-ben indította el az Elle magazin magyar változatát, mint alapító-főszerkesztő. Jelenleg kreatív tanácsadóként dolgozik a lapnál. 2009-ben jelent meg első regénye, a Vulévu.

Forrás