Philip Kindred Dick 1928. december 16-án született Chicago-ban ikertestvérével, Jane Charlotte Dickkel. Apró, törékeny gyermektestük alig élte túl a szülést. Jane csak egy hónapig tartott ki, majd eltávozott az élők sorából. Haláláért Dick egész hátralevő életében magát okolta – amíg meg nem tudta, hogy testvérével alultápláltság végzett. Ettől kezdve az értelmetlen önmarcangolás helyett anyját kezdte el hibáztatni a történtek miatt. A veszteségérzet és bűntudat, azon kívül, hogy jelentősen hatott lelki fejlődésére, emberi kapcsolataira és vallásos gondolkodásmódjára, később regényeinek és novelláinak közös, alapvető motívumává válik.
Amikor Dick megismerkedik a gnosztikus filozófiával és teológiával, testvérének emléke menthetetlenül összefonódik Sophiával, Isten testvér-menyasszonyával, a bölcsességet megszemélyesítő nőalakkal, akit a gnosztikus hagyományok szerint az anyagi világba száműztek.
A regényben nem csupán halott testvéréhez fűződő szomorú vonzódását jeleníti meg, hanem saját írásmódjának fontos eszközét és értelmét: testvére alakja újra meg újra megjelenik regényeiben, egészen élete végéig, rajta keresztül mesélve megannyi, őt foglalkoztató kérdésről.
Hányattatott sorsú gyermekkora szülei válásával kezdődött. A cenzúrában dolgozó anyja, Dorothy Kindred és politikus apja, Joseph Edgar Dick nem bírtak egymással, elváltak, amikor Dick hatéves volt. A bíróság - szokásához híven - az anyának ítélte a gyermeket. Új lakhelyet keresendő bejárták a vidéket, míg végül a kaliforniai Berkeleyben telepedtek le, ahol az ifjú Dick elindult a legendává válás rögös útján. Serdülőkora, elsősorban családi viszonyai miatt igencsak zaklatott volt: míg apja távolléte csupán fizikai volt, anyját lélekben nem tudta megközelíteni. A stressz, az anya- és apafigura hiánya hamar kiütközött rajta, elsősorban két pszichoszomatikus tünetben: az egyik egy nyelési zavar, ami miatt képtelen volt nyilvános helyen étkezni; a másik a valóságtól való elszigeteltség nyomasztó érzése, mely rohamszerűen tört rá.
Többször is beszámolt nyomasztó gondolatairól, melyekben önnön létezését kérdőjelezte meg, sőt, bizonyos alkalmakkor úgy érzékelte a világot, mint egy vékony fátylat, amely mögött ott lapul valami néven nem nevezhető, mélyebb valóság. Szorongása, látomásai élete folyamán fontos művészi alkotóerővé váltak, sajátos paranoiája át- meg átjárja regényeit.
Dick először tinédzserként, ponyvafüzetekben találkozott a tudományos fantasztikummal. Noha a sci-fi a kor egyik legnépszerűbb műfaja volt, a szülők és kritikusok egyaránt gyanakvással tekintettek az olcsó magazinokban terjedő irodalomra. Ő maga sem tudta fenntartások nélkül megszeretni a sci-fit, és élete során mindig kissé tartózkodóan viselkedett a műfaj klasszikus, sekélyebb vállfajával szemben. Ekkorra már néhány helyi folyóiratban megjelentette novelláit és verseit, amelyek igencsak ígéretesek voltak, de tanulmányaiban továbbra is erősen hátráltatták fóbiái, szédülési rohamai. Tizenöt éves korában a berkeleyi illetőségű Herb Hollisnál kapott állást, aki szívesen vette magát körül alkotó, ötletekben gazdag emberekkel, akik atyjukként istenítették őt. Vélhetőleg ezért szervezte be Dicket eladónak és szerelőnek Berkeleyben kiterjedt televízió-, rádió- és lemezeladásra szakosodott bolthálózatába. A kis üzletek egyfajta otthonos, tisztességes légkört teremtettek, az eladók személyesen ismerték vásárlóikat és jó viszonyt ápoltak velük. Az ifjú Philip számára az itt szerzett állás nagyon meghatározó volt, mint az egyetlen valódi állása írói karrierjén kívül.
Sok művében, többek között a magyarul kevésbé ismert Mary and the Giant-ben, a The Broken Bubble of Thisbe Holt-ban, aRadio Free Albemuth-ban és a Dr. Bloodmoney-ban is megjelennek az eladói munka során szerzett élményei, melyeket hol jobban, hol kevésbé palástolva tár elénk. Szereplői közt bőven akadnak, akik lemezbolti eladóként tengetik életüket, vagy rádió- és tévészerelésből élnek meg. Dick írásain keresztül örömmel fejezte ki a zene, különösen a hi-fi berendezések, sztereó felvételek iránt érzett szeretetét. Könnyű- és komolyzenei műveltségét lépten-nyomon felhasználja írásaiban. A The Divine Invasion című műben Herb Asher egy közlekedési rendőrnek magyarázza lelkesen, micsoda nagy zenemű Mahler második szimfóniája. A megkapó leírás jó néhány olvasót arra ösztönzött, hogy maga is meghallgassa a zeneművet. A VALIS-ban egy másik fontos zenetörténeti vonatkozásra bukkanunk: a regény főhőse, Horselover Fat Wagner Parsifalját próbálja értelmezni, kevés sikerrel. Wagner operájának szellemiségéből sokat merített, átvitt a VALIS-ba, de Parsifal, a tisztalelkű bolond alakja felbukkan más regényeiben is.
Tizennyolc éves korában Dick elköltözött anyjától, és művészekkel, írókkal lakott egy lakásban, többek között a híres költővel, Robert Duncannel. Az itt eltöltött idő, a sűrű irodalmi légkör nagy lökés volt a fiatal Philip számára, mely a szépírói pálya felé terelte. Ebben az időszakban rettentő mennyiségű irodalmi műveltséget szívott magába, a görög klasszikusoktól kezdve James Joyce-ig mindenbe belekóstolt. Korai regénykísérleteiben leginkább a jellemábrázolás kap hangsúlyt, kiadatlan műveinek hosszú sora tanúskodik Philip gazdag képzelőerejéről, mely majd életművének alapja lesz. Írói karrierjét néhány, a Magazine of Fantasy and Science Fiction főszerkesztőjének, Anthony Bouchernak eladott novellájával kezdte meg, amit 1952-55 között megközelítőleg hetven másik novella követett. Az irodalom összes vállfaja közül a science fiction bizonyult Dick megmagyarázhatatlan szorongásainak legjobb tolmácsává. A párhuzamos világegyetemekben, egymásba folyó valóságokban játszódó történetekben Philip saját belső világát, lelki küzdelmeit, kételyeit formálta meg mesterien. A hallucinációk és torz valóságok visszatérő elemei a dicki írásoknak, de ezeken kívül az elidegenedés érzése, az elmebaj és az üldözési mánia is klasszikus leitmotivokká válnak.
A Kizökkent időben például egy kaliforniai kisvárosban élő fiatalember lassanként ráébred, hogy a körülötte felépített világ csupán egy érzékcsalódás, illúzió és valójában egy katonai kísérlet alanya. Az Ubik szereplői fokról fokra jönnek rá, hogy egy balesetben meghaltak és a valóság, melyben élnek lassanként szertefoszlik, ahogy életerejük elfogy. A Radio Free Albemuth és a VALISfőhőseinek joguk van okkal állítani, hogy mindennapi életük a hetvenes évekbeli Berkeley világa helyett tulajdonképpen a Római Birodalom korában a korai keresztények üldöztetésének idején élnek (erre az első látásra őrült gondolatra jutott maga a szerző is). Ezek az elemek az Ember a Fellegvárban című mesterművében is egyértelműen jelen vannak, habár kissé más köntösben. A regény szereplői a második világháború után, a tengelyhatalmak által elfoglalt Egyesült Államokban élnek. Ebben a megszállt Amerikában szamizdatszerűen terjed egy regény, a „Nehezen vonszolja magát a sáska”, mely egy „alternatív” valóságban játszódik, ahol a szövetséges erőknek sikerült legyőznie Németországot és Japánt. A regény hősei csak játszadoznak a szabad Államok gondolatával, de valóságukat átjárja a képzelet, igazságérzetüket piszkálja egy olyan világ képe, ahol Amerika győzött a világháborúban.
Dick korai műveit egyszerűen és tömören, az ötvenes évek klasszikus science fiction modorában írta meg, de erős politikai felhangokkal, és az írásokon már átsejlik érett korszakának gondolkodásmódja. Talán legjobb példa erre a The Defenders című novella, melyet 1964-ben bővített regénnyé, és The Penultimate Truth címmel jelentette meg. Az eredeti történetben az emberiség a föld alatt keres menedéket, míg a gépek a felszínen küzdenek a gazdátlanul maradt városokért. Egy véletlen felfedezés folytán emberek kis csoportja kijut a földfelszínre, ahol rájönnek, hogy a gépek békés, harmonikus társadalmat alkottak, összefogtak a Föld sebeinek begyógyításáért. Az emberiséget pedig azért kényszerítették a mélységbe, hogy megakadályozzák a környezet további pusztulását. A sztori a szokásos, a második világháború után népszerűvé vált nukleáris tél képét festi meg, de túllépve az ötvenes évek sci-fi konvencióin, amelyben a robotok az emberi érzelmekre képtelenek, így válva tömeggyilkosokká, Dick gépemberei a Föld gondnokaiként őrködnek a természet felett, a legkevésbé sem bízva a háborút vívó emberiségben. Dick nem félt a klasszikus hősök és rosszfiúk felállást megváltoztatni: a történet amerikai expedíciója összetalálkozik a hasonló célból kiküldött szovjet kutatócsoporttal, majd a felszínen is folytatják a régi ellenségeskedést. A gépembereknek kell megállítaniuk a hús-vér emberek pusztító hajlamait. Az érett Dickre jellemző „hamis valóság” toposz is megjelenik a regényben. A címbeli „védnökök” egy nem létező felszíni atomháború híradásait sugározzák a föld alatt rekedt emberiségnek, így verve ki fejükből a felszínre lépés gondolatát is.
Dick az első néhány novella megjelenése után feliratkozott a Scott Meredith ügynökség listájára, és hivatásos íróvá lett. Felemelkedése oly hirtelen jött, hogy mielőtt első regénye megjelenhetett volna, egy antológiakötet már publikálásra készen állt, ami ritkaságszámba ment irodalmi körökben. Amint meg tudott állni a lábán hivatásos íróként, ismét megpróbálkozott sci-fin kívüli, hagyományosan is elismert regényírással. A próbálkozás kudarcba fulladt: olvasóközönség és vállalkozó kiadó híján, kéziratok tömkelegével a nyakán minden további energiáját a sci-fi regényeknek szentelte, így remélve bőségesebb hasznot. Donald A. Wollenheim támogatásával, aki az Ace Books szerkesztője volt akkor, Dick elkezdett regényeket kiadni, de a műfaji korlátok igencsak zavarták. Amikor 1955-ben megjelent a Solar Lottery, teljesen elszégyellte magát, hogy első megjelent regénye az Ace Books papírkötéses kiadása, mindennek tetejébe még tudományos fantasztikus regény is. A sci-fivel szembeni távolságtartás az elkövetkező néhány regény kiadása során is megmaradt: új barátainak nem merte elárulni, hogy nem szépirodalmi műveket, hanem sci-fit ír. Szerette magát Kurt Vonnegut-hoz hasonlítani, aki ebben az évtizedben írta meg A Titán szirénjeit és az Utópiát, amelyek bár formailag valóban tudományos-fantasztikus regények, de ennél sokkal mélyebb, emberibb témákkal foglalkoztak.
Néhány megírt sci-fi regénnyel (pl. az 1956-os The World Jones Made-del és az 1957-es Figyel az éggel) a tarsolyában újra nekiveselkedett egy szépirodalmi mű megírásának. 1960-ra már kilenc ilyen kézirata volt, és az 1975-ös Confessions of a Crap Artist kivételével egy sem jelent meg élete során. Ezen korszakának legjobb írásai a Mary and the Giant, a The Broken Bubble of Thisbe Holt és a Puttering About In A Small Land sok tekintetben felülemelkedtek sci-fi termésén. Dick gyakran saját élményeiből merített megírásukkor, épp ezért sok az ötvenes évekbeli Kaliforniában játszódik, szereplői rádiós lemezlovasok, lemezbolti eladók és összezavarodott berkeleyi fiatalok. Visszatérő elem a kútba esett házasság motívuma is, és nem ritka, hogy tragikus szerelmi szál fut végig egy-egy alkotáson. Mikor néhány évtizeddel később kiadták őket, az olvasók egyfajta időgépbe kerülvén egy rég elfeledett korba juthattak, az ifjú Philip K. Dick világába. A regények érzelmi komplexitása, gyöngéd, emberi hangvétele mai is megragadja az olvasót.
Amikor végre végleg kiderült Dick számára, hogy nem tud megragadni szépíróként az irodalmi életben, az 1959-ben megjelentKizökkent idővel ismét visszatért a tudományos fantasztikum világába. Ám a szépirodalmi szárnybontogatás időszaka nem veszett kárba: stílusa sokat csiszolódott, nem kevés tanulsággal szolgált számára a próbálkozással eltöltött idő. A regény cselekménye (egy kispolgár felismeri, hogy egy titkos katonai kísérlet szenvedő alanya, a város ahol él, pedig egy nagy műgonddal kialakított álvalóság része) tipikus science fiction, a kaliforniai közösség és a szereplők jellemének zseniális rajza azonban egy kiforrottabb íróról, egy komolyabb irodalmi teljesítményről árulkodik. A könyvet az első, konvencionális, kulturált kiadás után az Ace hamarosan újra kiadta, ezúttal jellegzetesen sci-fis - szkafanderes, üstökösös - borítóval. Így a fekete lyukak mintájára szívta magába az írót saját műfaja.
Az ötvenes évek folyamán Dick írásmódja folyamatosan fejlődött, érlelődött. 1962 újabb mérföldkő az életében: Az ember a Fellegvárban címmel megjelenteti az irodalomkritikusok által legnagyobbra becsült alkotását. Széles körű elismeréséhez a sok sci-fi írót is megihlető témaválasztáson (a második világháború kimenetelét megváltoztató alternatív történelem) kívül az élénken megrajzolt jellemek, a kifinomult, kényes politikai kérdések felvetése, a német kultúra és a japán etika kimerítő ismerete is jelentősen hozzájárult. Az elbeszélés egyik kulcsösszetevője az olvasó bizonytalanságban tartása: a történelem és a kitaláció Dick figyelő tekintete alatt összemosódik ebben a könyvben is, akárcsak teljes életművében. A jó és rossz természetéről való elmélkedés egy korrupt, atomcsapás fenyegette világban, az idegen megszállás élethű ábrázolása, az amerikai kultúrára gyakorolt hatásainak gondos elemzése, végiggondolása; ezek mind hozzátesznek valamicskét a mű értékéhez, így téve a művet Dick egyik legkomplexebb, legösszefogottabb és legtöbb gondolatot ébresztő írásává. A történet középpontjában egy titokzatos című regény áll, a „Nehezen vonszolja magát a sáska”, melyet a Birodalmon belül betiltottak. A könyv egy olyan világról ír, amelyben a szövetséges erők győzedelmeskedtek, szerzője az egykori Egyesült Államok egyik utolsó szabad tartományában éldegél, és mellesleg meglehetősen hasonlít Dickre.
A cselekményt a titokzatos író utáni kutatás hajtja előre, és folyamatosan utal valamiféle megvilágosodás jellegű élményre, mely a regényt a metafizika síkjára tereli, teret engedve a posztmodern bizonytalanságérzetnek és önelemzésnek. Sok sci-fi író „mi lett volna, ha…?” típusú regényötletével ellentétben Dick megszállt Amerikája saját erkölcsi értékrendünk, hatalomhoz való viszonyulásunk és az amerikai nemzeti öntudat elé állít tükröt.
Dick Az ember a Fellegvárbannal szerezte meg a sci-fi írók legrangosabb, legjobban áhított díját, a Hugo-díjat. Mintha csupán erre várt volna, az elkövetkező három évben több mint egy tucat regényt alkotott meg. Még ha ezek között akadt is egy-két kevésbé kidolgozott, csupán az anyagi megélhetést biztosító regény, egyikből sem hiányzott a sajátosan dicki hangvétel, az emberiség sorsa felett érzett aggodalom, az alkalmakkor az érthetetlenség határát súroló filozofálgatások a valóság mibenlétéről (szintén jellemzően posztmodern tulajdonság), a nagyhatalmak alkotta fals illúziók képe. Ebben az időszakban Dick komolyan összeveszett második feleségével, aki kórházba került elmebaj gyanújával. Az ebből fakadó szorongás erősen hatott az 1964-es Clans of the Alphane Moon bizarr történetére. A felületes olvasó számára egy űrháborúról szól az elbeszélés, azonban a sorok között olvasva hamar felismerhetőek, vagy, ha eddig még nem volt rá mód, megismerhetőek félresiklott házasságának, Anne szellemi leépülésének és saját épelméjűsége felőli kételyeinek nem is oly rejtett sci-fi képmásai. A Holdról érkező telepesek pl. elmebetegekből alakult törzsek, mindegyik törzs egyfajta személyiségzavarban szenved, így külön törzse van a hasadt személyiségeknek, az üldözési mániában szenvedőknek is.
A magához képest kevésbé remekelő Dicknek az újramelegített, lenyúzott rókabőrnek számító sci-fi klisékből felépülő írásain kívül ebben a korszakban sikerült valami sokkalta nagyobb volumenűt is alkotnia. 1965-ben jelent meg a Palmer Eldritch három stigmája, majd négy évre rá az Ubik, melyek legfőbb ihletője a hatvanas években egyre növekvő drogkultusz és Dick saját élménykeresésének eredménye. A Palmer Eldritch három stigmájában az elszegényedett marsi telepesek új hobbit találnak maguknak a P. P. Babaházak képében. A Barbie-babaszerű P. P. és luxuslakása, egy hallucinogén drog, a Dra-Zs segítségével látomásszerű álmokba taszítja a lepusztult viskókban éldegélő marsi telepeseket.
A konfliktus Palmer Eldritch, az eltűnt űrkalandor színre léptével alakul ki, aki a Plútóról érkezik haza, zsebében a vadiúj drog, az Ét-R, amely isteni megvilágosodással csábítja a régi és újdonsült kábszereseket. A történet középpontjában az emberek tudatosságáért vívott küzdelem áll: az egyik sarokban Palmer és az Ét-R, a másik sarokban a Dra-Zs nem kevés pénzt leszakító gyártói. A regény rendkívül összetett, és kellőképpen elmeroggyant (mert minek is nevezzünk egy olyan elbeszélést, amely telis tele van drogkereskedőkkel, pszichiáterként is funkcionáló beszélő aktatáskákkal, az emberi tudatot átmenetileg megszálló játék babákkal? Legyen mondjuk pszichedelikus.) de Dick erre rátett még egy lapáttal. Ekkor mélyedt el ugyanis a gnosztikus tanokban, amelyek végigkísérik életének hátralevő részét.
Néhány szóban elmondva a gnoszticizmus tanításai szerint megtapasztalható világunk valójában csak illúzió, melyet egy kisebb istenség, a Demiurgosz bocsátott ránk. Az apró gnosztikus szekták elképzelése erről a kisisteni erőről erősen változó: voltak, akik Isten ember számára elérhetőbb formáját, mások pedig az emberi lélek rabigába taszítására teremtett ördögöt láttak benne. Dick gnosztikus hite a mindennapi valóság és a spirituális világ alapvető szétválasztásán nyugodott, melyben az egyén legfontosabb, rögeszmés vágya a kettő közti határ lebontása. A Palmer Eldritch három stigmájában ezeket a gnosztikus hiedelmeket jelenítette meg, csak sci-fi körítéssel.
Dick középső alkotói korszakának másik fontos regénye, az Ubik is hasonlóképpen meséli el Leo Runciter alkalmazottainak történetét. Egy űrbéli kutatócsoport végignézi munkáltatójuk halálát, majd visszaszállítják testét egy moratóriumba, ahol féletben tartják a majdnem holt Runcitert, hogy időnként ki tudják kérni tanácsát. Meglepődésük igen nagy hát, mikor kiderül, hogy tulajdonképpen ők maguk haltak meg a balesetben, és Runciter kommunikál velük, ő próbálja meg utolsó erőfeszítésével és az Ubik nevű sprayjel és kenőccsel visszaadni felhasznált féletbeli energiájukat.
Mint azt már megszokhattuk Dicknél, elbeszélését úgy csűri-csavarja, hogy a végén már azon sem lepődünk meg, amikor kiderül, hogy időközben Möbius-szalaggá vált. Ráadásul ezen felül még egy jó adag misztikus töltést is kap a történet. Az Ubikban a friss elhunytak testét féletben tartó moratórium és a Tibeti halottaskönyv Bardo Thodolja közti hasonlóság szembetűnő. Miközben Runciter egykori alkalmazottait terelgeti az időben visszafelé haladó valóságukban, azok életereje egyre fogy, és csak a titokzatos, mindenben jelen lévő Ubik képes lelküket és elméjüket megtartani ebben a pszeudovalóságban.
Dick szívesen nyúl a misztikum eszközéhez, forrásai a Tibeti halottaskönyvtől a nag-hammádi tekercseken át egészen a Bhagavad Gítáig terjednek, mindenből valamicskét felcsipegetve. De persze itt nem áll meg: az ősrégi gondolatokat továbbgondolja, új érveket, ellenérveket hoz fel, párbeszédet folytat az okkult művek rég elhunyt szerzőivel, időről időre eljátszik a gondolattal: Hogy működnének a régi tanítások egy új, technikailag fejlettebb korban? Milyen köntösben jelennének meg? Mi változna? Ezek a vonásai emelik ki a középszerű sci-fi írók közül, beemelve a posztmodern irodalom többi nagy alakja közé. Dick folyamatos diskurzusa a sci-fi regények és a filozófiai, vallásos művek szövegével két kérdésre vezethető vissza. Az egyik: Mi a valóság? A másik: Mi az emberi? Korai novelláitól kezdve újra meg újra felteszi ezeket a kérdéseket, olykor legtömörebb válaszra szorítkozva: „Attól vagyunk emberiek, hogy képesek vagyunk együtt érezni más élőlényekkel.” A témakör feldolgozásának eklatáns példája az Álmodnak-e az androidok elektromos bárányokról? című regénye, melyet Ridley Scott Szárnyas fejvadászcímmel mozgóképen is halhatatlanná tett. A regény a film hatására vált Dick legolvasottabb művévé.
Az eredeti könyvben renegát androidok szöknek vissza a Földre, hogy külbolygói rabszolgaságukból szabadulva, rendes emberekként (?) éljék rövidke életüket. Az androidokat a rendőrség fejvadászai kutatják fel és semmisítik meg. Munkájukat nehezíti, hogy az androidokat csak a Voigt-Kampff empátiateszt segítségével lehet kiszűrni, melyben a válaszadónak elsősorban az állatok szenvedésével kapcsolatos kérdéssorozatra kell reagálnia. Amikor a fejvadászok egyike, Rick Deckard ráébred, hogy nem érez semmit az androidok megölésekor, saját embersége felett bizonytalanodik el. A könyvben a filmből kihagyott mercerizmus vallási mozgalma is helyet kap. Wilbur Mercer hívői egy empátiadoboz segítségével élik át vezetőjük szenvedéseit. A mercerizmussal párhuzamosan egy véget nem érő talkshow megy a tévében, rádióban, melynek házigazdája nagy dobásra készül. A városban terjedő pletyka úgy tartja, Mercer egy tévéstúdió alkoholista színésze, semmi több. A regényben a gnoszticizmus, az empátián keresztül működő vallásosság, a rejtőzködő alkotó motívuma is központi szerepet kap, fontos emberi, identitásbeli és erkölcsi kérdéseket vet fel, amelyeken a regény befejezése után még garantáltan sokáig gondolkodik az olvasó.
Az 1960-as években Az ember a Fellegvárbantól az Álmodnak-e az androidok elektromos bárányokról?-ig eljutó Philip K. Dick minden kétséget kizáróan befutott, és a sci-fi írók azon szűk körébe emelkedett, akik valóban foglalkoztak a modernitás, posztmodernitás örök problémáival, erkölcsi kérdéseivel. Dick számára problémákkal a ’70-es évek különösen terhes volt, hiszen korábban kialakult személyes gondjaihoz még nagyban hozzájárult, hogy lassanként kezdett megszületni a Dick köré szerveződő kultusz. Harmadik felesége időközben elhagyta, kaliforniai otthona pedig drogosok és a társadalomból kiugrott egyéb létformák tanyájává vált. Elmeállapota sem javult, paranoiájába egyre mélyebben belesüllyedt, kidobófiúkat és gengsztereket bízott meg házának és anyagos barátainak védelmével. Ekkoriban egyre inkább meggyőződésévé vált, hogy az FBI megfigyelteti. Az eltűnt transzcendens létező felé fordulás beteljesedését a szintetikus drogokban látta, mint a kor sok híres személyisége, illetve a fiatalság általában. A kábítószer-élvezet melletti időtöltésként junkie lánykákban kereste elhunyt testvérének szellemét. Nem sokkal később házába betörtek, adózási íveit és egyéb iratait elvitték.
Hogy netán Dick maga követte volna el a rablást? Ez sem kizárható, hiszen 1977-ben megjelent Kamera által homályosan című nyakatekert történetű regényében egy hasadt személyiségű ügynök alászáll az alvilágba, egy új, erőteljes hallucinogén anyagot terjesztve szét a piacon. Miközben maga is függőjévé válik a szernek, titkos életét olyannyira elrejti önmaga elől, hogy maga után kezd el nyomozni. Az elbeszélés Dick tizenöt túladagolásban vagy egyéb droggal kapcsolatos balesetben elhunyt barátjának állít emléket. A pszichedelikus szereken függő Dick elmeállapota egyre csak romlott és romlott. Egy nemzetközi science fiction konferencia ürügyén Kanadába szökött problémái elől, kevés sikerrel. Öngyilkossági kísérlete után rehabilitációs központba helyezték.
De regénybe illő módon hamarosan olyan eseménysorozatnak lett részese, mely saját műveiben fog visszaköszönni. Ezek az események teljes mértékben átalakították gondolkodásmódját, személyiségét, új rögeszmét adva életének és ezek segítségével alkotta meg legérettebb műveit. 1974 első hónapjaiban Dicknek sorozatos látomásai támadtak – különös álmokat látott, amelyekre később a 2-3-74 számsorozattal hivatkozott, a 2-3-mal február-márciust jelölve. Hátralevő életében ezek jelentését próbálta megérteni, feldolgozni ezeroldalasra duzzadt kéziratos naplószerűségben, melyet ő Exegézisnek, szövegmagyarázatnak nevezett.
Írói tevékenységének kárára is Exegézisén dolgozott, éjt nappallá téve elemezve, értelmezve, valamiféleképp rendszerezve 2-3-74 élményeit és megragadta az alkalmat, hogy regényeit, novelláit értelmezze. Az exegézis nem csak magyarázatul, hanem Dick nappali-, és álomnaplójául, hosszas önelemző írások széles tárházul is szolgált. Az irodalomtörténet kevés alakjának gondolataiba tudunk ilyetén módon bepillantani, betolakodni legszemélyesebb, legintimebb szférájába.
Talán József Attila Szabad-ötletek jegyzéke című írásával lehetne párhuzamot vonni, de figyelembe kell venni a jelentős terjedelembeli különbséget: Dicknek lehetősége volt gondolatait kifejteni, kitérőket tenni, ráadásul ez a mű jóval hosszabb idő alatt, nem pedig „két ülésben” íródott meg, és nem kifejezetten pszichoterápiás célzattal. Dick-nek meggyőződésévé vált, hogy egy idegen értelem, Isten, a Végtelen Aktív Létező Intelligens Struktúra, vagy rövidítve a VALIS próbálja vele felvenni a kapcsolatot egy speciális szerkezet segítségével. A struktúra egy, az űrben állomásozó hajóról sugárzott koncentrált lila lézerfénnyel kommunikál vele. Leírásaiban egy „transzcendens értelem tudati behatolásaként” megy végbe a kommunikáció. Másik elmélete szerint létezett egy „sejtársa”, egy őskeresztény, aki az első században boldogan élve időnként beszűrődött az ő test- és lélekterébe. Regényeinek főhőseihez hasonlóan ő is valószínűsítette, hogy mostani életét csupán hallucinálja, miközben egy másik térben és időben is létezik, jelen esetben a Római Birodalomban. Innen származik későbbi írásainak visszatérő kifejezése: „A Birodalom sose bukott meg”.
Ezzel egy időben hozzá beszélő hangokat is hallott, amelyek olyan információkkal látták el, amikről egyébként nem tudhatott volna, többek közt újszülött fiának betegségét is tudatták vele, így még időben meg tudták operálni. Dick teljesen tisztában volt vele, mennyire képtelenül hangzik mindez, és Exegézisében hosszú-hosszú oldalakon keresztül írt magyarázatot különleges látomásaira, tapasztalataira. Egyik bizonyító erejű érve az volt, hogy míg az elmebetegek halálbiztosak voltak saját igazukban, ő megállás nélkül kételkedett benne. Akik látták őt Santa Ana-beli szerény hajlékában, sokféleképpen vélekedtek róla: különcnek, zilált, mosdatlan, arrogáns fickónak, groteszkül vallásosnak, gyengédnek, éles elméjűnek, érzelmileg felfokozottnak, stb. találták. Mindennek, csak elmebetegnek nem tűnt. Lelki gondjai ellenére barátai épelméjűnek nyilvánították.
Négy lenyűgöző regény került ki kezei közül, melyekben a 2-3-74 élményeit dolgozza fel. Ezek közül az első próbálkozás a Radio Free Albemuth, melyben Dick saját élményeit egy berkeleyi lemezboltban dolgozó eladó, Nicholas Brady szájába adja. Miután a transzcendens a tömörített információ rózsaszín sugaraival kapcsolatot teremtett Bradyvel, egy régi barátjához, a sci-fi író Philip K. Dickhez fordul segítségért. VALIS útmutatásai alapján a páros egy világméretű összeesküvés nyomaira bukkannak, melynek középpontjában egy Nixonra megszólalásig hasonlító politikus, bizonyos Ferris Freemont áll. A rendőrállam megállításának érdekében Brady és Dick popdalok szövegébe csempésznek kódolt üzeneteket. A regényt átjárja a nixoni évek politikai életének üldöztetésektől, gyanúsítgatásoktól terhes légköre, és sok tekintetben kiváló feldolgozása a Watergate-ügynek.
A Radio Free Albemuth a maga rockzenébe bújtatott misztikumával, idegen technológiájával együtt is Dick egyik legbátrabb, és saját életéhez leginkább ragaszkodó regénye. Amikor kiadója visszaküldte, megkérve az írót, hogy változásokat eszközöljön, hirtelen ötlettől fogva sutba dobta az egész történetet, és a legelejétől kezdte újra, aminek eredménye az 1980-ban befejezettVALIS lett, melyben átgondolta és újraértékelte 2-3-74 élményeit. A történet főhőse Dick hasadt elméjű ikertestvére Horselover Fat. Neve Dick nevének tükörfordítása: a görög Philip jelentése: lovakat szerető, angolul Horselover, a német Dick szó pedig vastag, kövér értelemben használatos, angolul Fat. A Radio Free Albemuth alapvető témái érintetlenek, de hangvétele kevésbé játékos, jobban áthatja a gnosztikus életszemlélet, a könyv helyenként vallási vitairatként is megállja helyét. Még ha kevésbé is feleltethető meg egyértelműen a transzcendens, pszichedelikus 2-3-74 élményeivel, mint az „Albemuth”, még mindig vastagon önéletrajzi írás, amiben részletezi öngyilkossági kísérleteit, elmegyógyintézeti tartózkodásait és lelki életének bensőséges vonásait.
Dick regényeinek legfontosabb szervező elemévé egyre inkább a gnoszticizmus vált, ennek ellensúlyaképp a The Divine Invasion1981-es megjelentével megpróbálta prózáját visszahelyezni a tudományos fantasztikum világába, de több érzéssel, kifinomultabb írói eszközökkel, biztosabb kézzel. A könyv története szerint Isten egy női csillagutazó méhében születik újjá, de míg az ellenséges Földre próbálnak visszajutni, anyja meghal. A mentálisan sérült ifjúnak küzdenie kell, hogy megtartsa isteni öntudatát, hogy visszaemlékezzen, kétezer évre száműzték a Földről. Egy kislánnyal köt barátságot, így állítva helyre a Föld lelki egyensúlyát. Kiderül, hogy az apró lány a görög Diána istennő, lelki ikertestvére. Az isteni princípium, legyen bármennyire is jelen a történetben, nem főszereplője az eseményeknek. A valódi főhős Herb Archer, egy jellegzetesen dicki személyiség, aki szenvedélyesen rajong Mahlerért és Joyce „Finnegan ébredése” című művéért. Ez Philip K. Dick egyik legoptimistább, legreményteljesebb regénye, melyben Herb Archer lelki gyarapodását és elmélkedését kíséri figyelemmel.
Utolsó regénye, a 1982-ben kiadott The Transmigration of Timothy Archer alig titkolt beszámoló Dick egyik barátja, az episzkopális egyház püspöke, James Pike utolsó éveiről. Pike a hatvanas években rövid ideig feltűnést keltett kijelentésével, mely szerint kapcsolatot tud teremteni halott fiával. Saját vallásos meggyőződésének gyökereit kutatva egy rosszul felszerelt holt-tengeri expedícióban veszítette életét. Az írással Dicknek módja nyílt a történteken elmélkedni, a fájdalmon, gyászon és a halál vallási vonatkozásain, egyszersmind terápiás jelleggel, mivel lassan egy évtizede szemlélte, ahogy közeli barátai sora kihullnak a sorból.
„Szörnyen félek a haláltól.” – írja utolsó könyvében. „A halál semmisített meg. A halál nem Sri Krisna, minden ember elpusztítója, hanem a Halál, barátaim pusztulása, aki egyesével kirostálja őket, míg a többit békében hagyja.” Nem sokkal e sorok megírása után Philip K. Dick belehalt 1982 folyamán elszenvedett szívrohamainak szövődményeibe. Nem lehetett ott a Szárnyas fejvadász, az első, regényéből készült film bemutatóján. Halálhoz hozzákapcsolódott a legenda, hogy miként Jim Pike, ő is spirituális küldetésének befejezéseképp hunyt el. Valószínűsíthetőbb, hogy halála a hosszú éveken át tartó testi-lelki önpusztítás önmagához méltó befejezése.
Dick egységes életművet hagyott maga után, mely a ponyva- és szépirodalom határán lebeg, de mindkét kategóriában megállja helyét. Hatása a popkultúrában is erősen érezhető, elég csak az Imposztor, a Szárnyas fejvadász, A felejtés bére vagy aKülönvélemény című filmekre, a szinte már plágiumszámba menő Truman Showra, gibsoni, baudrillardi közvetítéssel a Mátrixra, Amenabár !Abre los ojos!-ára és a belőle készült remake-re, a Vanília égboltra gondolni. Dick szellemisége a komolyzenébe is átszivárgott: a VALIS-ból Todd Machover írt elektronikus operát, így verve hidat az irodalom és a komolyzenei műfaj közé, híven a posztmodern törekvésekhez. Nagyobb hatású látnok kevés volt a háború utáni amerikai írók körében, mint Dick. Hangneme hol gyöngéd, emberséges, hol pedig pesszimista, depressziós; egyik írása az érthetetlenség határához közelít, másokban meg kristálytisztán érvel.
