Kezdőlap | Ajánlók | Kívánságkosár | Eladóink | Kereső | Könyvrendelés
Facebook Twitter Pinterest




Páskándi Géza
(1933–1995)

1933. május 18-án született Szatmárhegyen (Viile Satu Mare – Románia). Iskolás éveit Szatmárnémetiben kezdte. Ugyanott, a Kölcsey Gimnáziumban folytatta középiskolás tanulmányait, melyeket Kolozsvárott, levelező tagozaton fejezett be.

Szinte gyerekfejjel került az irodalmi életbe. 1949-ben a szatmárnémeti Dolgozó Nép-ben jelentek meg első versei, s ezekre figyelt fel Majtényi Erik, a bukaresti Ifjúmunkásfőszerkesztője. Meghívta a lap munkatársának, ahol 1953-ig tevékenykedett. Ezen idő alatt kezdett rendszeresen publikálni a bukaresti Előre című folyóiratban is.
1953-ban beiratkozott a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem magyar nyelv és irodalom szakára, ugyanitt rövid ideig jogot is hallgatott. Felsőfokú tanulmányait nem fejezhette be, mert az 1956-os magyar forradalom melletti kiállásáért 1957-ben letartóztatták. A vád: állam és közrend elleni izgatás. Hat év börtönbüntetés után – három év zárka Szamosújvárott, további három év kényszermunka a Duna-deltában – 1963 februárjában amnesztiával szabadult Salciáról. A következő két évben rakodómunkásként, majd egy bukaresti könyvlerakatban raktári beíróként dolgozott.
1965-ben visszanyerte közlési jogát. Ez időtől lett szabadfoglalkozású író és az Irodalmi Alap tagja. 1969-től törölték priuszát (ezt a tényt a romániai változások után, az 1990. január 6-i törvénnyel ismét megerősítették), és ezzel jogot szerzett arra, hogy a Román Írószövetség tagjává váljék. 1970-től 1974-ig a Kriterion Könyvkiadó kolozsvári fiókszerkesztőségének főlektoraként tevékenykedett.
1971 tavaszán a Ceauşescu-rezsim kínai mintára elindított kultúrforradalma következtében éles támadások érték mind a román, mind a magyar nyelvű pártlapokban, amelyek eredményeként több műve indexre került. A Kérjük a lábat letörölni című abszurdoidjának bemutatója a nagyváradi Stúdiószínházban végsőkig ingerelte a romániai kultúrpolitikusokat. Kemény retorzió következett: „Műveivel az imperializmus szekértolója lett” címkével bélyegezték meg, egyedüliként a romániai magyar írók közül. Állandó megfigyeléseknek kitéve, már-már fizikai léte is veszélybe került. Miután a levegő elfogyott körülötte, megszületett benne a döntés, családjával Magyarországra települ.
1974 februárjában – másodszori kísérletre – Csoóri Sándor és szűk baráti köre segítségével sikerült az áttelepülés, s még ebben az évben – szintén baráti segédlettel – csatlakozott hozzá felesége, Sebők Anna és Ágnes leánya is.
Budapesten már 1974-ben a Kortárs rovatvezetője lett, majd 1990-ig, nyugdíjazásáig, főmunkatársként segítette a szerkesztőség munkáját. 1991-től a Nemzeti Színház irodalmi tanácsosaként működött. Alapító és vezetőségi tagja volt az 1992-ben megalakult Magyar Művészeti Akadémiának.
1995. május 19-én hunyt el Budapesten.
 
Sok műfajú íróként egyaránt kedvelte a verset, a drámát, a novellát, az esszét, a regényt, érdekelte a gyermekirodalom és a közírás is. Számos film- és televíziós forgatókönyvet, valamint hangjátékot alkotott. Sokoldalú tehetsége mutatkozott meg több mint háromszáz képversének megalkotásában.
Pályájának első évei (1948–53) Szatmárnémetihez és Bukaresthez kötődtek. E korszak zsengéin a proletkult és a szocreál hagyott nyomot. Kolozsvár a magára találás kezdetét (1954–56) jelentette; a népi, a groteszk és az intellektuális lírával kísérletezett (magyar versritmusok és időmérték, szabadvers-ötvözetek). Ezeknek az éveknek a terméséhez tartozik néhány novella is. A börtön után következő évek (1963–74, Bukarest, Kolozsvár) a beérést hozták; az író versben, drámában, politikai, stilisztikai és nyelvfilozófiai esszéiben egyaránt öntörvényű világot teremtett.
Az áttelepülés utáni két évtized (1974–95, Budapest) az életmű kiteljesedését eredményezte. Bizonyság erre az a számtalan fontos mű, amely 1995-ben bekövetkezett haláláig napvilágot látott, illetve amelyeket a hátrahagyott kéziratokból P. Sebők Anna azóta sajtó alá rendezett és megjelentetett.
 
2011. szeptember 20-án a Digitális Irodalmi Akadémia posztumusz tagjává választották. 
 
 
Fontosabb díjak, elismerések
 
1968 – a Román Írószövetség díja
1970 – a Román Írószövetség díja
1971 – Pezsgő-díj – a Romániai Magyar Kritikusok díja
1977 – József Attila-díj
1981 – a Rádiószínház díja
1982 – a Magyar Televízió nagydíja
1991 – Magyar Művészetért Nagydíj
1991 – 1956-os Emlékérem
1992 – Kortárs-díj
1993 – Kossuth-díj
1995 – Magyar Rádió Hangjátékpályázat, I. díj
1995 – Nemzeti Színház Drámapályázat, I. díj
1995 – Nagy Imre-emlékplakett
1995 – Fitz József-könyvdíj
1996 – Szép Ernő-jutalom (posztumusz, drámaírói életművéért)
 
Forrás: PIM.hu
Páskándi Géza megvásárolható könyvei