1918. december 23-án született Budapesten, ugyanitt hunyt el 1995. október 6-án. Apja Mándy Gyula hírlapíró volt, aki vidéki polgári család sarjaként érkezett a századforduló Budapestjére, tele nagyratörő tervekkel. A szülők válása után a hatéves Mándy a bohém, hányatott életet élő apával maradt, s korán megismerte az otthontalanságot, az olcsó szállodák, kávéházak és kis mozik világát. A budapesti Lónyay utcai gimnáziumban, majd a Madách Gimnáziumban tanult, az ötödik osztályból azonban kimaradt, s tanulmányait sohasem fejezte be.

Tizenöt éves korától írt rendszeresen, első kritikusa az édesapja volt. Első novellája 1937-ben a Magyarság című lapban jelent meg. Ettől kezdve folyamatosan jelentek meg írásai. A háború alatt sporttudósítóként működött, a katonai szolgálattól sikerült megmenekülnie. A háború után az akkor induló Újhold című folyóirat gárdájához csatlakozott, néhány számot társszerkesztőként is jegyzett.

1949 és 1957 között Mándy előtt is bezárultak a publikálási lehetőségek, s megszűnt azÚjhold is, melynek szellemisége tűrhetetlen volt a kultúrát és az irodalmat egyre szigorúbban felügyelő politikai hatalom számára. Az író ezekben az években a Magyar Rádió számára készített dramatizálásokat, gyerek-hangjátékokat, s a Népművelési Intézet munkatársaként (1950–1954) vidéken tartott irodalmi előadásokat. A kényszerű szilencium alatt született művek jóval később jelenhettek csak meg (Előadók, társszerzők, 1970).

1954-től Mándy szabadfoglalkozású író, hivatalt, állást nem vállalt. 1967-ben megnősült, felesége Simon Judit orvosnő, aki védett, békés otthont teremtett az írónak az otthontalanság évtizedei után. A rendszerváltás után sem csatlakozott egyetlen politikai erőhöz sem, tisztségei azonban megsokasodtak. 1989-től a Holmi című folyóirat szerkesztőbizottsági tagja, 1991-től a budapesti magisztrátus, 1992-től a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagja.

Forrás: PIM.hu