Kezdőlap | Ajánlók | Kívánságkosár | Eladóink | Kereső | Könyvrendelés
Facebook Twitter Pinterest




Lois Lowry

 

Lois Lowry, eredeti nevén  Lois Ann Hammersburg (Honolulu, 1937. március 20.) amerikai írónő, aki elsősorban gyermekkönyveket, ír. Kétszer nyerte el a Newbery Medal irodalmi díjat, először Számláld meg a csillagokat, majd nem sokkal később Az emlékek őre című regényeivel. Első önéletrajzi ihletésű regénye a Nyáron történt A Summer to die 1977-ben jelent meg. Regényeinek alapvető témája az emberi kapcsolatok fontossága. Az írónő jelenleg a Massachusetts állambeli Cambridge-ben él, négy gyermek édesanyja, nagymama.

1937-ben a család középső gyermekeként született. Már gyermekkorában is a könyvek és saját fantáziavilága tudta leginkább lekötni. Mivel az apja a hadseregben dolgozott – fogorvosként – Lowry-nak lehetősége nyílt világot látni.

Hawaii-on született, aztán New Yorkba költöztek, majd a II. világháború éveit Pennsylvaniában töltötte. 11 éves korában Tokióban lakott a családja. A középiskolás éveit New Yorkban töltötte, az egyetemi éveit meg Washingtonban. 19 évesen házasodott, férje Donald Lowry, egy tengerésztiszt. Négy gyermekük született: Alix és Kristin (lányok), Grey és Benjamin (fiúk). Az 1970-es évek elején fotósként és szabadúszó újságíróként kezdte karrierjét. Egy munkatársa arra buzdította, hogy írjon egy gyermekkönyvet, melyet 1977-ben tettek közzé, mérsékelt sikerrel.

1977-ben Cambridge-ben telepedett le, ahol azóta is él. 1980-ban Lowry közzétette az Autumn Street c. önéletrajzi regényként felfogható munkáját. A regénynek jelenleg nincs magyar kiadása. Stílusát a fokozatos és logikus karakterépítés jellemzi, Néhány művében a vezető karakter meghal. Több díjat is elnyert, többek közt a Newbery Medalt kétszer is.

Magyarul megjelent művei: Az emlékek őre, Számláld meg a csillagokat, Valahol, messze, Nyáron történt, Hírvivő, A fiú

Forrás

Lois Lowry megvásárolható könyvei