Az írás és én?
A történetmesélés mindig is az életem része volt. Már általános iskolás koromban önként vállaltam, hogy az akkori csacska kis írásaimat felolvassam. A legtöbbet el is tettem, és amikor rakodás közben a kezembe kerülnek, sokat mosolygok rajtuk még ma is.
A szédült-őszinte-gyerekszerelmes időszakban a történeteket versek váltották fel a viszonzatlan érzésekről, a változásról és kicsit a kirekesztettségről is. De a történetek igazán sosem tűntek el. „A múlt ára” egy olyan könyv, amit 15 éves koromban kezdtem el írni egy spirálfüzetbe hétvégente a kollégiumba történő visszautazás során.
De később teljesen más irányt vett az életem, az írás csak egyszerű hobbivá vált, olyan időtöltéssé, amire alig jut lehetőség. A végére szinte el is tűnt a hétköznapok sűrűjében.
Akkor került újra a felszínre és vett erőt rajtam az „alkotási vágy” amikor anya lettem. Előszedtem azt a „nagyon régi” füzetet és a történet szálán elindulva gyakorlatilag azt újraírtam, kibővítettem. Többnyire éjjel, az alvás rovására.
Remélem az eredmény tetszeni fog, és legalább akkora örömmel olvassátok, mint amilyen lelkesen írtam.