Kezdőlap | Ajánlók | Kívánságkosár | Eladóink | Kereső | Könyvrendelés
Facebook Twitter Pinterest




Leon Uris
Uris

1924-ben született Baltimore-ban Leon Marcus Uris néven. Édesapja, Wolf William Uris és édesanyja Alma Blumberg lengyel zsidó bevándorlók voltak, Leon szülei második gyermekeként látta meg a napvilágot. Az idősebb Uris az 1910-esévek végén egy évet Palesztinában töltött, miközben Lengyelországból Amerikába utazott. A Palesztinával való kapcsolata későbbi írói karrierjében is nagy szerepet játszott. Az írás iránti vágy korán jelentkezett Leonnál, hiszen 1930-ban, hat évesen egy operettet szerzett, melyet kutyája halála ihletett. Az írás iránti érdeklődés ellenére az iskolában többször is megbukott angol nyelvből. Még gimnazista korában, csupán pár héttel a Pearl Harbor elleni japán támadás után állt be a tengerészetbe. Ennek következtében Leon Uris nem fejezte be gimnáziumi tanulmányait. Egy ideig Új-Zélandon állomásozott, majd rádióoperátorként szolgált több harctéren is, melyek később kulcsfontosságú élményeknek bizonyultak írói pályafutásában.

Uris a háború után első feleségével – aki maga is a tengerészetnél szolgált – egy ideig San Franciscoban élt és családot alapított. Újságcikkeket írt ugyan és azon igyekezett, hogy cikkeit megjelentessék, de erőfeszítései 1950-ig hiábavalók voltak. Ekkor azonban az Esquire nevű lapnak sikerült eladni egyik cikkét, mely az amerikai focicsapattal foglalkozott. Ettől kezdve belevetette magát az írásba és célja az volt, hogy beszámolhasson a tengerészet második világháború alatti történetéről. Uris – ahogy Bernard Kalbnak a Saturday Review-ban elmondta – úgy érzete, hogy az tengerészet igazi történetét még nem mondták el.

Erőfeszítéseinek eredménye, a sok visszautasítás után végre 1953-ban jelent meg Csatakiáltás (Battle Cry) címmel. A kritikusok dicsérték a könyvet, emellett pedig az olvasók körében is hatalmas siker lett.

Hollywood is érdeklődni kezdett az író munkássága iránt és az 1950-es évek közepén Uris már a Warner Bros.-nél dolgozott, ahol forgatókönyveket írt. Uris írta a hamarosan mozikba kerülő Battle Cry forgatókönyvét is, melyet – bár a kritikusok nem vettek túl komolyan és a karakterek közti kapcsolatokat szappanopera-jellegűként jellemeztek – a közönség imádott és hatalmas siker lett.

Nem sokkal később Uris már teljesen elmerült élete legnagyobb kihívásának számító munkájába, mellyel visszatért családja gyökereihez. Exodus című könyvének megírását hatalmas kutatómunka előzte meg és Izrael megalapításának történetét beszéli el. Uris két évet töltött Izraelben, 12 ezer mérföldet utazott az országon belül és több ezer interjút készített olyan emberekkel, akiknek bármilyen szempontból is érintettek voltak készülő könyve témájában. Uris épphogy csak megúszta, hogy az 1956-os sínai háborúban elfogják.

A könyv vegyes kritikákat kapott, a kritikusok a könyv stílusát bírálták, de Uris történetmondói hitelességében nem tudtak kivetnivalót találni. A könyv jogait Uris már a történet megírása előtt eladta, hogy ezekből fedezni tudja a kutatómunka kiadásait. Az Exodus végül 1958-ban jelent meg  a Doubledaynél és azonnali siker lett, hónapokig uralva az amerikai listákat. 19 héten keresztül az első helyen szerepelt a legnépszerűbb könyvek listáján. 1960-ben Otto Preminger rendezésében és Paul Newman főszereplésével került bemutatásra a mozifilm, mely kasszasiker lett. A könyv papírfedelű kiadásából 1965-re több mint öt millió példányt adtak el.

Uris háromszor nősült. Első feleségétől három gyermeke született, másodiktól kettő. Második felesége egy évvel esküvőjük után öngyilkosságot követett el. Leon Uris népszerű és sikeres író maradt az 1990-es évekig, de halála előtt még megírta legutolsó, a tengerészetről szóló könyvét Döntés (O'Hara's Choice) címmel. 2003-ban, 78 évesen halt meg vese-elégtelenségben.

Forrás