Kezdőlap | Ajánlók | Kívánságkosár | Eladóink | Kereső | Könyvrendelés
Facebook Twitter Pinterest




Khalil Gibran

(1883-1931)

Khalil Gibran a libanoni Bsharriban született 1883 január 6-án, maronita keresztény családba. Édesapja, Khalil, az író édesanyjának harmadik férje volt, akinek felelőtlen viselkedése a családot szegénységbe taszította. Gibran kezdetben nem részesült formális oktatásban, de gyakran látogatták őt atyák, akik a Bibliáról, az arab és szír nyelvekről tanították őt. Amikor édesapja teljesen képtelenné vált a család támogatására, Kamila úgy döntött, hogy gyermekeivel együtt kivándorol az Egyesült Államokba, így 1895-ben Kamila és gyermekei, Marina, Sultana, Peter és Gibran Bostonban telepedtek le.

Ekkoriban sok libanoni bevándorló élt Bostonban és itt kezdett iskolába járni. Kreativitására hamar felfigyeltek, elsősorban rajzaira. 1897-től mutatkozott meg a tehetsége a képzőművészetben. Többek között megismerkedett Fred H. Day fotóművésszel, akinek több alkalommal modellt áll. 14 éves korában (1897) visszaküldték Libanonba, ahol a bejrúti al-Hikma középiskolában folytatta tanulmányait, főként az arab és a francia nyelvvel és irodalommal foglalkozott.

Bostonba 1901-ben tért vissza, amikor húga, másik testvérét követve tüdőbajban meghalt.  Az ezt követő évben édesanyja rákban meghalt és testvére, Marianna tartotta el őket.

1907-től kezdve Gibran elindította művészi és irodalmi karrierjét. Számos kiállítása volt és életreszóló barátságot kötött olyan fontos személyiségekkel, mint Mary Elizabeth Haskell, Charlotte Teller, Emilie Michel, Youssef Howayek és Mikhail Naimy. 1908-ban két évre Párizsba ment, hogy művészetet tanuljon.

Még 1905-ben New Yorkban jelent meg az al-Musiqa (A muzsika) című írása. 1906-ban kiadták Nimfák völgye című novelláskötetét, melyben megjelenik antifeudális és antiklerikális látásmódja. 1908-ban jelent meg a Lázadó lelkek című kötete.

1912-ben megjelent a Törött szárnyak című kötete, 1914-ben pedig a Könny és mosoly. 1920-ban látott napvilágot az Előfutár, 1923-ban pedig megjelent legismertebb műve, A Próféta. Ezt követően, 1926-ban a Homok és tajték, majd 1928-ban a Jézus, az ember fia című kötete jelent meg, amelyben a saját kortársai képzeletbeli beszámolói alapján próbál új, plasztikusabb képet festeni a Megváltóról. 1931-ben megjelent a Föld istenei című prózai költeménye, amelyben a Föld istenei az ember sorsáról, jövőjéről vitatkoznak.

Gibran 1931. április 10-én hunyt el New Yorkban májbetegség és tüdőbaj következtében. Először Bostonban, majd Libanonban temették el. Halála után, 1932-ben adták ki a Vándor című írását.

Forrás

Khalil Gibran megvásárolható könyvei