Kezdőlap | Ajánlók | Kívánságkosár | Eladóink | Kereső | Könyvrendelés
Facebook Twitter Pinterest




John Updike
Updike

író, költő, novellista (1932-2009)

Updike 1932 március 18-án született a pennsylvaniai Readingben. Édesapja, Wesley Russell Updike matematikát tanított gimnáziumban, édesanyja, Linda Grace Hoyer Updike pedig háztartásbeli volt, akinek írói ambíciói voltak. Habár anyjának később 10 írása is megjelent a New Yorker-ben, Updike szerint ő folytatta anyja sikertelen írói útját.

Gyermekkorában Shillingtonban, ahol 13 éves koráig élt, édesanyja elintézte, hogy tehetséges gyermeke egy helyi művésztől vehessen leckéket. Később, amikor a Shillingtontól 11 mérföldre lévő Plowville-be költöztek egy farmra, Updike elkezdte rajzait és írásait a The New Yorkernek küldözgetni. Updike –nak  – akit egyszerre érdekelt a rajzolás és mint anyját is, az írás is – nemcsak álma, szinte már megszállottsága volt, hogy írásai megjelenjenek a The New Yorkerben, attól kezdve, hogy a magazint először látta otthonában 12 éves korában.

Visszaemlékezéseiben Updike elmondta, hogy furnérlemezre képregény-szereplőket rajzolt, majd kivágta őket, gyakran pedig osztálytársairól rajzolt karikatúrákat. De Updike már a Harvardon elkezdte újragondolni ambícióit, nagyrészt azért, mert rájött, hogy jobb író, mint karikaturista.

Updike először grafikus akart lenni. 1954-ben, 22 évesen, - friss házasként és friss diplomásként kilépve a Harvardról, ahol angol irodalmat tanult és művészeti órákat is hallgatott – ösztöndíjat kapott, hogy külföldön tanulhasson és eldöntötte, hogy jelentkezik az oxfordi Ruskin School of Drawing and Fine Artsra. Ebbéli döntését megmagyarázva Updike ennyit mondott: „Mindig is az volt az álmom, hogy én legyek a következő Walt Disney.”

Miután visszatért az Egyesült Államokba, a New Yorker-nél helyezkedett el és ettől fogva többet soha nem kellett az anyagiak miatt aggódnia. Ekkor azonban már apa volt, hiszen 21 évesen 1953 június 26-án elvette feleségét, Mary-t, aki még Angliában adott életet első gyermeküknek. Mivel felesége New Yorkban nem találta helyét, a pár két év és második gyermekük születése után a Boston közelében fekvő Ipswich-be költözött. Az író itt alakította ki napi rutinját, melyhez ettől fogva a következő 50 évben ragaszkodott: reggel legalább három oldalt írt, majd olvasott, leveleket írt, pihentető tevékenységeket folytatott és elvégezte a ház körüli munkát.

Az ipswichi környezetben Updike és felesége rengeteg fiatal párral találkozott, akikkel együtt szórakoztak. Felsége, Mary is tartott szeretőt és habár Updike nem volt egy Adonisz, a nyári napsütés jót tett pikkelysömörének és több nővel is volt futó kapcsolata. Updike-nak két nővel volt komolyabb viszonya, ebből a második okozta házasságának végét. Martha Bernhard miatt 1977-ben elhagyta feleségét, majd elvette és élete végéig vele maradt.

Életrajzából kiderül, hogy Updike mennyire szerette Mickey egeret és még öreg korában is fejből le tudta rajzolni a figurát. Fiatalkorában az volt az álma, hogy ő lesz a következő Walt Disney, de ezen vágya mögött az a tény is fontos szerepet játszott, hogy a Pán Péter volt abban az évben a legtöbb bevételt hozó mozifilm, amikor Updike elsőéves volt a Harvardon. Updike-ra mindig is a kettősség volt jellemző, melynek ő is tudatában volt. Egy a Harvardról anyjának írt levelében Updike így nyilatkozott arról, hogy mi hiányzik igazán az amerikai irodalmi életből: „Szükségünk van egy íróra, aki egyszerre szeretne nagyszerű és népszerű lenni.” Updike anyjától örökölte azon ambícióját, hogy valaki fontos és különleges legyen belőle és apjától örökölte azt a vágyát, hogy átlagos ember legyen, ugyanolyan, mint bárki más.

Habár Updike verseket is írt, hírnevét mégis a Nyúl-sorozatnak köszönheti.  1960-ban jelent meg a Nyúl-regények első kötete, Rabbit, Run (Nyúlcipő) címen, majd 1971-ben a Rabbit Redux (Nyúlketrec), 1981-ben a Rabbit Is Rich (Nyúlháj), 1990-ben a Rabbit At Rest (Nyúlszív), végül pedig 2001-ben a Rabbit Remembered (Nyúlfark).

Munkásságát 1982-ben Pulitzer-díjjal jutalmazták.

Updike 76 éves korában,2009, január 27-én halt meg tüdőrákban egy massachusettsi hospice-ban.

 

Forrás: http://www.nytimes.com/2014/04/20/books/review/adam-begleys-updike.html?_r=0

http://www.theguardian.com/books/2014/apr/18/updike-biography-adam-begley-review