Gerzsényi Melinda vagyok, elsősorban két kisgyermek anyukája, akik imádják a meséket, a verseket. Sokszor kérnek: „Anya, mesélj…!” És akkor vagy a könyvespolcról veszünk le egy-két mesekönyvet, vagy én veszek elő egyet a fejemből, vagy a saját gyerekkori történéseimet, élményeimet mesélem nekik. Mindet imádják. Részt vesznek benne, elhalmoznak kérdésekkel, képeket alkotnak a fejecskéikben, le is rajzolják őket.
Mindig nagy izgalommal töltött el gyerekkoromban is, amikor kinyitottam egy új könyvet. Még az ISBN számot is elolvastam, haladtam szépen sorban. Megszagoltam a lapokat is. Ez mindig olyan varázslatos… ez a szokás felnőtt koromra is megmaradt. És azt látom, hogy a gyerekeim ugyanezt csinálják, és élvezik a képeket, a történeteket.
Gyerekkoromban több füzetet teleírtam versekkel, novellákkal, szösszenetekkel. A gimiben aztán közelebb kerültem az irodalomhoz, a magyar nyelvhez. Valójában mindig a versek fogtak meg igazán, nincs is annál jobb, mikor az ember egy vers olvasása közben egy kicsit elvarázsolódik, egy kicsit elrugaszkodik a megszokottól a rímek által.
Első könyvem, a Mézike okosodik története, szintén verses formában vetődött papírra. Ceruzával írtam, egy papírtömb lapjaira. Boldog vagyok, hogy egy új világba csöppenhettem a könyv megjelenése által.