Kezdőlap | Ajánlók | Kívánságkosár | Eladóink | Kereső | Könyvrendelés
Facebook Twitter Pinterest




Daniel Glattauer

Daniel Glattauer 1960-ban született Bécsben. Pedagógia és művészettörténetet szakon szerzett diplomát. Az egyetem elvégzése után pincérként dolgozott, majd a Die Presse osztrák napilapnál kapott szerkesztői állást. 1989 óta a Der Standard munkatársa, de évek óta regényeket is ír. Ausztria-szerte dag néven írt glosszái tették ismertté, a világsikert azonban egy regény hozta meg számára: a 2006-ban megjelent Gut gegen Nordwind (Gyógyír északi szélre) című könyvét 30 nyelvre fordították le, és több mint 1 millió példányt adtak el belőle. A kizárólag e-mailekből álló regény, mely két idegen véletlenszerű virtuális találkozását meséli el, nemcsak könyvben, hanem a színpadon is meghódította a közönséget. Magyarországon 2011 nyarán Fullajtár Andrea és Őze Áron főszereplésével mutatták be a regényből készült színdarabot. 

Olvasói „nyomásra” 2009-ben megszületett a történet folytatása, az Alle sieben Wellen (A hetedik hullám), mely az előző kötettel együtt már 3 millió eladott példánynál tart. Több évtizedes újságírói pályafutását hátrahagyva Glattauer ma már főállású író. Szabad ideje nagy részét zeneszerzéssel tölti. Feleségével, egyetlen gyermekével és öt indiai futókacsával él egy vidéki házban Alsó-Ausztiában.

Eddig megjelent kötetei:

• Theo und der Rest der Welt (1997)
• Kennen Sie Weihnachten? (1997)
• Bekennen Sie sich schuldig? (1998)
• Der Weihnachtshund (2000)
• Die Ameisenzählung. Kommentare zum Alltag (2001)
• Darum (2003)
• Die Vögel brüllen (2004)
• Gut gegen Nordwind (2006), magyarul: Gyógyír északi szélre (2010)
• Rainer Maria sucht das Paradies (2008)
• Alle sieben Wellen (2009), magyarul: A hetedik hullám (2010)
• Schauma mal. Kolumnen aus dem Alltag (2009)
• Der Karpfenstreit. Die schönsten Weihnachtskrisen (2010)
• Theo. Antworten aus dem Kinderzimmer (2010)

Forrás