Csorba Győző
| (1916–1995) |
Pécsett született 1916. november 21-én, s 1995. szeptember 13-án, súlyos betegség után, ugyanott hunyt el. Szülővárosát egyhuzamban fél évnél hosszabb időre soha nem hagyta el. Pécsről ezt írja Séta és meditáció című versében: „Nekem: A VÁROS mindörökre.”
Édesapja Csorba György MÁV-betűíró, édesanyja Borsódi Mária. Nagy családban élt: kilenc testvér közül ő volt a nyolcadik. A szegénység az 1950-es évek végéig meghatározó élmény volt életében.
Iskoláit Pécsett végezte: 1935-ben a jezsuita Pius Gimnáziumban érettségizett, 1939-ben államtudományi diplomát és doktorátust szerzett a pécsi Erzsébet Tudományegyetem Jogi Karán. Középiskolai és egyetemi évei alatt gyenge tanulókat instruált, pénzért diplomadolgozatokat írt, ezzel tartotta el magát, sokszor még népes családja anyagi gondjain is segített.
1944 novemberében megnősült, felesége – haláláig társa és támasza – Velényi Margit. Három lánygyermeke – Eszter, Noémi, Zsófia – és hét unokája van.
1939–1941-ig állástalan diplomás, 1941–1943-ig városi tisztviselő a főispáni hivatalban. 1943–1952-ig a Pécsi Városi Könyvtár vezetője, közben hosszabb-rövidebb időre többször visszahívják közigazgatási feladatok végzésére volt munkahelyére. 1952–1956-ig a Baranya Megyei Könyvtár csoportvezetője, 1956–1976-ig igazgatóhelyettese. 1993-ig – szerződéses munkatársként – nyugdíjazása után is dolgozott a könyvtárban. Soha nem volt „szabadúszó”, az állandó munkahely biztonságot nyújtott neki családja ellátásában.
Költészete a Nyugat harmadik nemzedékének tagjaival egyidőben indult. 1933–1934-ben jelentek meg első versei A Mi Utunk és a Regnum című diáklapokban. 1935-ben közölték versét először kötetben, a Százhúrú hegedű című antológiában. 1938-ban saját kiadásában jelent meg első verseskötete, a Mozdulatlanság, 1940-ben pedig első fordításkötete, Helinant de Froidmont ófranciából fordított műve, A halál versei.
16 verseskötete, 8 válogatott kötete, 1978-ban pedig Összegyűjtött versek című kötete jelent meg. A Hátrahagyott verseket, melynek szerkesztője Bertók László volt, 2000-ben adták ki örökösei.
Lírájának jellemző területei a lélek, az élet és a halál, a család és a kert. Írt „közéleti” verseket is, de lírájában a politikai kérdésekkel nem foglalkozott. Sajátos hangú, egyéni utat járó költő. Monográfusa, Tüskés Tibor írta róla: „Idegenkedik mindentől, ami lazaság, érzelgősség, hígság, de éppígy elfordul a puszta intellektus hűvös, éles vonalú, hideg fényű ragyogásától. Mély és hiteles érzelmi alap és az értelem fel-feltörő kontrollja: ez a kettősség adja költészetének sajátos ízét, egyéni karakterét, nyugtalanító feszültségét.”
Egyik legjobb barátja, pályatársa, Weöres Sándor így összegez 1978-ban: „Csorba Győzőben láttam a feltétlenül valódi költőt, a hazugság-mentes abszolút lírikust… Pécsi családi körében, társas magányában az örökkévalóságnak dolgozik.”
Munkásságának jelentős része fordítói tevékenysége: nagyszámú latin, német, olasz, francia és orosz mellett ismertek görög, lengyel, norvég és finn versfordításai is. Többször járt külföldi tanulmányúton, először Olaszországban, 1947–1948-ban, ahol 5 hónapig a Római Magyar Akadémia lakója volt. Goethe Faustja 2. részének magyarra ültetése (1959) után Janus Pannonius egyik legelismertebb fordítója lett. Janus-fordításait önálló kötetben is megjelentette – Pajzán epigrammák (1986) –, s maga is szerkesztett Janus-kötetet(Janus Pannonius válogatott munkái, 1982). Kettőshangzat (1976) című, válogatott versfordításait tartalmazó kötetében 61 költő műveiből olvashatunk magyarul: Goethe és Janus Pannonius mellett legtöbbet Dante, Petrarca és Rilke verseiből. Három drámafordítását önálló kötetben is kiadta a pécsi Pro Pannonia Kiadó (Drámafordítások, 1998).
Irodalomszervezői munkája rendkívül szerteágazó. A pécsi irodalmi élet egyik fő alakítója volt, minden pécsi irodalmi folyóirat szerkesztésében jelentős szerepet vállalt, fiatal írókat, költőket segített tanácsaival, szigorú kritikáival. Szervező-szerkesztő tevékenysége 1940-ben indult, amikor felvették a pécsi Janus Pannonius Társaságba. 1941-ben a Sorsunk című folyóirat szerkesztőségi tagja lett. 1945-ben szerkesztésében megjelent Pécsett az Ív című folyóirat egyetlen száma. 1946–1948-ig, a folyóirat megszűnéséig, a Sorsunktársszerkesztője.
1948-tól a Magyar Írók Szövetségének tagja. 1949-ben részt vett az „első” Dunántúl című lap szerkesztésében. 1949-től a Magyar PEN Club tagja. 1952–1956-ig a „második”Dunántúl szerkesztésében is feladatot vállalt. 1959-től a Jelenkor szerkesztőségében dolgozott, ahonnan 1965-ben saját elhatározásából távozott. 1976-tól a Magyar Írók Szövetsége választmányának tagja. 1977-től visszatért a Jelenkor szerkesztőbizottságába, s amíg munkaképes volt, már nem hagyta el azt.
1985-ben – vidéki költőként először – Kossuth-díjat kapott. 1995-ben felvették a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagjai közé.
Bibliográfusa, Bertók László szerint: „Csorba Győző művészetével, írói műhelyével, emberi tartásával fél évszázada fémjelzi a pécsi irodalmat és kultúrát…”
Fontosabb díjak, elismerések:
1947 – Baumgarten-díj
1957 – József Attila-díj
1972 – József Attila-díj (első fokozat)
1975 – Janus Pannonius Művészeti Érem
1976 – a Munka Érdemrend arany fokozata
1981 – a Magyar Népköztársaság Művészeti Alapja Irodalmi Szakosztálya emlékplakettje
1983 – Kodály-emlékérem
1985 – Kossuth-díj
1986 – „Baranyáért”-emlékplakett
1986 – „Pro Urbe Pécs” kitüntetés
1986 – Pécs város díszpolgára
1986 – Áprily-díj
1991 – Grastyán Endre-díj
1991 – a Magyar Köztársaság Érdemkeresztje Középkeresztje
1991 – „Pro Civitate” emlékérem
1996 – Szinnyei Júlia-díj (posztumusz)
Forrás: PIM.hu
Csorba Győző megvásárolható könyvei
