(1920 - 1959)
francia író, költő, zenész és festő
1920 március 10-én született a franciaországi Ville-d'Avray-ben. Gyermekként súlyos szívbetegségben szenvedett, s még fiatalon kijelentette, hogy nem fog 40 éves koránál tovább élni. Így, amikor 1959 június 23-án, Párizsban meghalt, 39 éves korában, jóslata prófétainak tűnt.
Gimnáziumi tanulmányait befejezve az École Centrale kohászati tagozatán folytatott tanulmányokat, de csak hivatali jellegű munkát kapott, ami mellett viszont sok ideje maradt. Vian munkaideje egy részében írt; ekkor születtek meg a L'Écume des jours (Tajtékos napok) és a L'Automne á Pékin (Pekingi ősz) című regényei. A rosszul jövedelmező hivatali munkájátazonban rövis idő után otthagyta, és onnantól kezdve zenéből, írásból, fordításból tartotta el családját. Vernon Sullivan álnéven közreadott, parodisztikus botránykönyveiért többször perbe fogták, ugyanakkor milliókat keresett velük. Első feleségétől, Michelle Léglise-től két gyermeke született.
Rövid élete során rendkívül sokirányú tevékenységet folytatott:vol mérnök, regényíró, költő, színmű író, dzsesszzenész, újságíró, zenekritikus, műfordító, sanzonszerző, festő, énekes, színész, egy ideig a Philips hanglemezgyár művészeti igazgatójaként is működött, dolgozott a rádiónál, volt film- és operaszövegkönyv-író.
1937-ben Boris Vian spirituális ébredést tapaszt meg, a a Duke Ellington zenekart hallgatva párizsi fellépésükkor. Vian trombitázni kezdett az orvosi tanács allenére és 1942-ben elkezdett játszani a Clause Abadie Zenekarral. Vian csatlakozott a párizsi Hot Clubhoz és hosszú órákat töltött velük.
Édesapja 1944-ben titokzatos körülmények között halt meg: vagy azért mert az Ellenállás végzett vele, mivel kollaboránsnak hitték, vagy pedig mert a lakásukba betörő rabló végzett vele. A második világháború után a közömbös Vian minden nagyratörő, vallásos, katonai, pénzügyi és bürokráciát érintő dologgal kapcsolatban elítélő lett.
Franciaország felszabadítása után Párizsban újra hallható lett a dzsessz. Viannak nagy szerepe volt az amerikai dzsessz Párizsba történő bevezetésében.
Vian magányos alkotó volt, senkit nem követett írásaiban. Tagja volt különböző egzisztencialista köröknek és a Petafizikai Társaságnak is, ahol „Első Satrafának” választották. Chandler-regényeket és Strindberg-drámákat fordított egyebek mellett. A Meghajszolt vad amerikai színes bőrű szerzője, Richard Wright műveinek átültetése is inspirálta álnéven publikált "négerregényeit". 1945-től kezdve Sartre baráti köréhez tartozott, rendszeresen publikált a Temps Modernes folyóiratban. Camus Combat című lapjának jazzrovatát vezette, munkatársa volt a Jazz Hot folyóiratnak, sJazz News címmel maga is szerkesztett lapot.Zenélt Miles Davis-szel is.
Ötszáznál több dalt írt. Le Déserteur című pacifista dalával az algériai háború ellen tiltakozott, más lemezein a francia sanzon hagyományait folytatta, de ő írta az első francia rock-szövegeket is. A Philips, majd a Fontana hanglemezkiadó művészeti vezetője lett.
Kisebb szerepet alakított Delannoy filmjében, a Párizsi Notre-Dame-ban, Kast filmjeiben, majd 1959-ben Roger Vadim Veszedelmes viszonyokjában. 1959. június 23-án az álnéven írt regényéből tiltakozása ellenére készült Köpök a sírotokra című film premier előtti vetítése közben felállt, dühös, trágár megjegyzést tett a hamis, torz adaptációra, majd összeesett és meghalt.
