Kezdőlap | Ajánlók | Kívánságkosár | Eladóink | Kereső | Könyvrendelés
Facebook Twitter Pinterest




Bolyki Tamás: Őstörténetünk titkai
Thumb  sike

A hivatalos tudomány szerint a magyarságnak nincs, mert nem is lehet ősi származástudata, ami azért ostobaság, mert minden nép rendelkezik eredetmondával (legfeljebb megfeledkezett róla), s ebből kifolyólag van származástudata is. Sajnos a nálunk hirdetett téveszmét évtizedeken át olyan sikeresen verték bele a diákok (és felnőttek) fejébe, hogy kevés híján mi is elfeledtük eredetünket, és nem érdeklődtünk, nem kutattunk utána. Ebben a helyzetben, szinte az utolsó pillanatban bukkant elő az évezredek homályából egy nemzeti identitásunkat erősítő dokumentum, az Arvisura. A szó azt jelenti: igazszólás (mai értelemben: rege), s az 1998-ban megjelent két vaskos kötetből a palócok mondavilága tárul elénk, amely a tudományosan elfogadott nézettől eltérő megközelítésben tárgyalja az emberiség eddig fel nem tárt őstörténetét.

„ … az utóbbi évtizedben elszaporodtak az elképesztő eredetmondák, melyek néha egymással is ellentétben állnak. Könyvünkben ezeket az új elméleteket járjuk körbe…”

TARTALOMJEGYZÉK:

Bevezetés – A múlt feltárása

Összeesküvés a magyarság ellen

A palóc Igazszólás

Az utolsó rovósámán

I. Idegen bolygón ringott a magyarság bölcsője?

A Tórem-hit

Hamis mitológia?

Káltes-asszony planétája

Űrhajó szállt le Erdélyben?

Istenek a Sziriuszról

II. A magyarok vándorlása

Afrika és Ázsia betelepítői

Japán-magyar rokonság

Nyelvészek csatája

Átírt történelem

III. Táltosaink titkai

Istenek leszármazottai?

Furcsa leletek

Negyedik típusú találkozások?

Eltérített táltosok

A táltosok és a dimenzióutazás

IV. Európa mágikus szíve

Sosem volt honfoglalás?

A Kárpát-medence, a civilizáció bölcsője

Az emberiség őshazája

A gömbölyded fejűek népe

Az első birodalom?

Meleg Vizek Birodalma

V. A magyar Atlantisz

A mitikus Aranykor

Elveszett világok

Atlantisz vagy Mu?

Madya, a pannónok földje

Mu nyomában

Végre Ataisz!

Földönkívüliek a mítoszokban

A birodalom fénykora

Atlantisz az Arvisurákban

VI. Magyar mágia

A turáni átok

A magyarok istene

A kereszt ősi jele

Magyar nevek a Bibliában

Boldogasszony titkai

A Nagy Istennő

Mezopotámiától Csíksomlyóig

Jézus Krisztus magyar volt?

Más megközelítések

Az Arvisurák hite

Függelék

Sár a vérben (ELBESZÉLÉS)

A kötet megvásárolható itt, a Könyvmegállón is.