Márai életművében különleges helyet foglalnak el az elbeszélések. Nemcsak azért, mert ebben a műfajban születtek legkorábbi írásai, hanem azért is, mert 1948-as emigrációja utáni gyakorlatilag eltűnt a korábban gyakran előforduló műfaj. Az összképet befolyásolja az a tény is, hogy az író elbeszélései mind ábrázolásmódjukban, mind megjelenítésükben nagyon változatosak. Egy részükben a történés dominál, másokban a leírások, megint másokban a tárca jellegű stílus. (1947-ben született Medvetánc című kötetének írásait maga is tárcanovelláknak nevezte.) Az a tény, hogy az író csak elbeszéléseket tartalmazó kötetet alig állított össze, még érdekesebbé teszi azon novellái összegyűjtését, melyek eddig kizárólag napilapokban, folyóiratokban láttak napvilágot. Erre vállalkozik most a Helikon Kiadó, amikor három kötetben közreadja valamennyi, kötetben eddig meg nem jelent elbeszélését. Az ismeretlen művek kiadásának sorába illik jelen könyv is, a csak elszórtan, elsősorban felvidéki és budapesti lapokban megjelent elbeszélések gyűjteményes megjelentetése. Ezen írások sajátos módon mutatják be a húszas éveiben járó Márait és azokat a helyszíneket, ahol éppen élt. Így például megismerhetjük a serdülő író családját (Ernő), élményvilágát (Kis notesz. 11./IV. 19XX), a párizsi orosz emigrációt (Orosz vendégek