A könyveket elsősorban a 13. kerületben, alkalmanként a belvárosban is át tudom adni, ill. Óbudán.
A macskát visszafelé simogatják - Sajdik Ferenc illusztrációival
Jó állapotban.
1974-ben vehették először kézbe ezt a könyvet az olvasók. Akkori és mai kamaszok is egymás kezéből kapkodják ki, és a pad alatt olvassák. Semmit nem változott. Fésületlen szereplői fésületlen mondatokban beszélnek, görbén néznek a felnőttekre és egymásra, élesen látnak, és élesen fogalmaznak. Kínos helyzetekbe keverednek, játsszák a felnőttet, zavarukban vörösödnek, nyerítve röhögnek.
Az olvasó pedig magára ismer, és választhat: vörösödik vagy nyerít.
"Amikor te lettél a mi mamánk, akkor én még kis hülye voltam, és nem tudtam, hogy engem nem fogsz szeretni. Csak aztán mindig jobban megnőttem, és mindig jobban rájöttem." Ilyet persze hangosan soha nem mondana a nevelőanyjának Judit, de éjszaka a kórházban, ahol az ember úgysem tud aludni, sok minden kimondható, vagy legalábbis végiggondolható. Juditnak most bőven van ideje a magányos párbeszédre, hiszen jó darabig nem rohanhat úszni, dzsúdózni, huzakodni ikertestvérével, a lüke Ágival, hiszen feküdnie kell. Mivel ledobta a hátáról egy Juci nevű ló. Csak hanyatt fekszik, kispárnával a harmadik csigolyája alatt, és gondolkodik. Végigondol mindent, az egész "csodálatosan vacak" életét. Az első gimnazista pályafutását. Még a hülye Botondot is.