Elborítanak minket az információk, a sürgős ügyek és a fontos feladatok. De mi a lényeg? A válasz az élet néhány ritka, kitüntetett pillanatában természetes módon tárul fel. Amikor Ric Elias repülőgépe zuhanni kezdett a Hudson folyó felett, félelem helyett mély szomorúság lepte meg. „Elrontottam! Az életemet olyasmivel töltöttem, ami nem számít, azok helyett, akik számítanak!” Amikor húszéves koromban – tele bizonytalansággal, kétségekkel, szorongással – azon töprengtem, hogyan érdemes élni, nem találtam a választ. Egyszer csak a metró peronján állva észrevettem egy párt. A férfi csúnyán bánt a nővel. Ebben a pillanatban elemi fölismerésem támadt: „Ne árts! Ne bánts másokat!” Amikor egy hideg téli napon mentem az utcán, az egyik ház falának támaszkodva egy hajléktalan férfi ült, lehajtott fejjel. Föl sem nézett, csak így szólt, mintha magának mondaná: „Éhes vagyok.” Mi mást kellett volna még mondania? Ez a két szó önmagában is érvényes. Ahogy Viktor Frankl írta: „Ha egy beszélgetésben valami mélyen emberire találok, megállok, és nem kérdezek tovább, mert megérkeztünk.” Szeretnék veletek együtt megérkezni e könyv révén egy-egy igazán lényeges pillanathoz, amikor meggyőződéssé erősödik bennünk a fölismerés: már tudom, hogy mi az, ami valóban számít. Ha rátaláltunk a saját válaszainkra, érdemes kidolgoznunk magunkban bizonyos készségeket, magatartásformákat, hogy a mindennapok során is alkalmazni tudjuk azt, amit már fölfedeztünk. Ez a könyv szándékom szerint az eddigi szakmai tanulmányaim és emberi tapasztalataim összefoglalását is jelenti.