Jókainak ez a regénye először 1875-ben jelent meg könyv alakban, s keletkezésének olyan előkelő időbeli szomszédai vannak, mint a Fekete gyémántok vagy Az arany ember. A történet első fele a szabadságharc lírai-romantikus megjelenítése. Áldorfai Ince, a fiatal szerzetes minden testi-lelki jó tulajdonsággal felruházott, ideális alak, a szabadságharcban katonának áll, s hőstettei révén ezredesi rangra emelkedik. A harcok közben összetalálkozik még pap korában megismert szerelmével, Serenával. A reménytelennek látszó helyzetben református vallásra tér át, és elveszi feleségül. Serena nem kevésbé ideális alak, mint Ince, számára nincs lehetetlen. Mikor a szabadságharc már elbukott, Törökországba menekülnek, s ott Serena menti ki férjét egy osztrák hadihajóról. Amerikába emigrálnak, békés, idilli életet élnek. A második részben Jókai hazahozza hősét Amerikából (a provizóriumnak a kiegyezés felé tartó időszakában vagyunk). Serena az úton hajótörésben meghal, Áldorfai képviselő lesz, híres ember, megismerkedik az eszményien hideg arisztokratának ábrázolt Starrwitz Hanna grófnővel, és feleségül veszi. A polgár és az arisztokrata nő közötti házasság felbomlása, a kiegyezés utáni „gründolás” züllött légköre s Áldorfai előbb erkölcsi, majd testi-lelki összeomlása tölti ki a második rész cselekményét.

A regény világosan különváló két része mintegy kontrasztot alkot; míg a másodikban mélységes kiábrándultság tükröződik a kiegyezés utáni közállapotokat illetően, addig a mű jelen idejének lehangoló kisszerűségével szemben a szabadságharc hősi világa már-már eposzi dimenziókba emelkedik.