Clifford Flush 1939 óta nem gyilkolt meg senkit. Felmentése után tizennégy kényelmetlen éven át próbálta elhitetni magával, hogy lelkében mindörökre elszunnyadt a tigris. Megnyugtatta magát, hogy nem kíván senkire kezet emelni többé, az egy Armitage kivételével, aki ugyanannak a bridzs-klubnak volt a tagja, mint ő. 1953-ban nem állhatta tovább klubtársa lekötelező mosolyát és óvatos licitálását, s ellenállhatatlan lelki kényszer hatására a Piccadillyn egy autóbusz alá lökte. Armitage, szokott leleményességével, az úttesthez lapult, az autóbusz átment fölötte, s ő sértetlenül állt fel. – Clifford fiam – mondotta kurtán –, kár volt ezt csinálni. Valóban kár volt?… Erre ad választ a kalandos életű angol írónő regénye, Flushnak és hűséges kollégáinak sziporkázóan szellemes története – amit így is nevezhetnénk: az Első Brit Gyilkosképző Intézet krónikája. Mindez természetesen egy ódon főúri kastély salétromos falai közt, régi és újabb gyilkosok, és reményteljes gyilkospalánták aktív közreműködésével.